Megnyílt a Tatai Család és KarrierPONT

Augusztus 13-án rendezték a Tatai Család és KarrierPONT hivatalos megnyitóját a volt piarista rendház épületében. Az országosan több mint hetven helyszínen működő KarrierPONTOK a munka és a magánélet összehangolásában segítik a nőket, családokat.

A hivatalos megnyitón Bencsik János országgyűlési képviselő, Michl József Tata polgármestere, Király Nóra a FICSAK (Fiatal Családosok Klubja) elnöke, és Vígné Kulcsár Krisztina szakmai vezető köszöntötte a résztvevőket. A Család és KarrierPONT a „Nők munkaerő-piaci támogatása Tatán” elnevezésű, EFOP-1.2.9-17-2017-00026 azonosítószámú projekt keretein belül valósul meg, amelyre a FICSAK és a Tatai Közös Önkormányzati Hivatal konzorciumban pályázott. Az Európai Szociális Alapból finanszírozott pályázatnak köszönhetően létrehozott Család és KarrierPONT helyi szervezetként működik, célja, hogy információk és képzések, tréningek biztosításával segítse, támogassa a városunkban és vonzáskörzetében élő nőket valamint családtagjaikat.

Vígné Kulcsár Krisztina szakmai vezető a helyszínen elmondta: – elsősorban a nőket, de természetesen a családok minden tagját várják a tatai KarrierPONT-ba, ahol tréningekkel, workshopokkal, önéletrajz megírásához és próbainterjúhoz kapcsolódó segítségnyújtással, különböző tanfolyamokkal, párkapcsolati tanácsadással, munkaügyi és jogi tanácsadással is várják a jövőben az érdeklődőket.

A tatai KarrierPONT működésében kiemelt szerepet kap a nők munkaerő-piaci helyzetének, valamint a család és munka összeegyeztethetőségének előmozdítása helyi megoldásokkal, a nők atipikus foglalkoztathatóságának és a munkáltatók- munkavállalók közötti kapcsolatoknak a helyi szintű javításán keresztül.

Király Nóra a FICSAK alapítója a piarista rendházban úgy nyilatkozott: – hazánkban 71 helyen kezdik meg működésüket a Család és KarrierPONT-ok, melyek a nőket segítik a munkában való kiteljesedésük és a családi életük egyensúlyának megteremtésében. A FICSAK országosan 10 projekt létrehozásában és működtetésében vesz részt. A KarrierPONTOK működésétől elsősorban az atipikus foglalkoztatás elterjesztését várják, a rugalmas foglalkoztatás, a napi 4-6 órásmunkaidő, a távmunka vagy a home office alkalmazási formáin keresztül.

A tatai Család és KarrierPONT-ban szeptembertől indulnak az első képzések, a kurzusok, tanácsadások idejére gyermek és idősfelügyeletet vállalnak a szervezet munkatársai, ezzel is megkönnyítve a részvételt. A helyszínen minden szolgáltatást ingyenesen lehet igénybe venni. A KarrierPONT hétfőn és pénteken 8-tól 15, szerdánként pedig 11-17 óráig várja az érdeklődőket a piarista rendházban.

A nők munkába állását segítik Tatán

A hivatalos megnyitón Bencsik János országgyűlési képviselő, Michl József Tata polgármestere, Király Nóra, a Fiatal Családosok Klubja (FICSAK) elnöke, és Vígné Kulcsár Krisztina szakmai vezető köszöntötte a résztvevőket. Mint megtudtuk, az Európai Szociális Alapnak köszönhetően létrehozott Család és KarrierPONT helyi szervezetként működik, célja, hogy információk és képzések, tréningek biztosításával segítse, támogassa a Tatán és vonzáskörzetében élő nőket valamint családtagjaikat.

Elsősorban a nőket, de természetesen a családok minden tagját várják a tatai KarrierPONT-ba, ahol tréningekkel, előadásokkal, önéletrajz megírásához és próbainterjúhoz kapcsolódó segítségnyújtással, különböző tanfolyamokkal, párkapcsolati tanácsadással, munkaügyi és jogi tanácsadással is várják a jövőben az érdeklődőket – mondta Vígné Kulcsár Krisztina.

A tatai Család és KarrierPONT-ban szeptembertől indulnak az első képzések. A kurzusok, tanácsadások idejére gyermek- és idősfelügyeletet vállalnak a szervezet munkatársai, ezzel is megkönnyítve a részvételt. A helyszínen minden szolgáltatást ingyenesen lehet igénybe venni. A KarrierPONT hétfőn és pénteken 8-tól 15, szerdánként pedig 11–17 óráig várja az érdeklődőket a piarista rendházban.

Mária Rádió Magazin: Iskolakezdés

Minden családban nagy változások észlelhetők, amikor a gyermek bekerül egy közösségbe. Ez már a bölcsödével kezdődik és még az egyetem is ide tartozik. Ilyenkor a család minden tagjának el kell kezdeni a változásra való felkészülést. És itt nemcsak a gyerekre gondolunk, hanem saját magunkra is, apákra, anyákra, nagyszülőkre. A nyarat, illetve már az ezt megelőző időszakot is arra érdemes használni, hogy elkezdjük a felkészülést. Mindenki tudja, hogy ez nem megy egyik pillanatról a másikra. Mint mindenhez ehhez is időre van szükségünk. A lelkünknek, a saját szerepünk újra definiálásának, a kapcsolataink átváltozásának, a belső harmóniánknak, a saját élményeink újra éléséhez és még sorolhatnám.

Mielőtt még a belevágnánk a gyakorlati kérdésekbe, egy-két gondoltot ejtsünk néhány szót a kötődésről. Mivel ennek jelentősége van, hogyan is tudunk csatlakozni egy közösséghez, csoportokhoz, emberekhez.

Kezdjük az Ősbizalommal, ami születéstől 1 éves korunkig tehető. Itt alakul ki az érzelmi biztonság. Ennek alapja az igények felismerése és annak kielégítése. A gyermek kötődési mintázata alapja a felnőtt kötődési mintázatnak. De mit is jelent mindez: biztonságos kötődésről akkor beszélünk, ha a szülő gyorsan empatikusan reagál a gyermek szükségleteire. Ezzel szemben bizonytalanul kötődő, elkerülő magatartásról akkor beszélünk, amikor egy elutasító anyánk van, aki nem tudott szeretet és biztonságot nyújtani. Még két különböző kötődésről beszélhetünk, de ezek már klinikai vonatkozásúak. Erre itt nem térnék ki.

Látjuk mennyire fontos a kötődés tisztázása, akár saját magunkkal szemben is. Hiszen, amikor először elvisszük gyermekünket a bölcsödébe vagy az óvodába, már ott tapasztaljuk, hogy mi hogyan állunk ehhez a helyzethez. Mennyire fájdalmas ez nekünk. Lehet, hogy a gyermek örül, hogy kortásakkal játszhat, mi viszont ott állunk az ajtóban és sírunk. Ha el is kezdtük saját magunk felkészítését és ezzel egyidejűleg a gyermeket is, még akkor is előfordulhat a fenti jelenet. És ilyenkor lehet, hogy csak a saját magunk szerepének a változásával állunk szembe és akkor kezdjük el megtapasztani igazán, mire is akartuk magunkat felkészíteni. De ott abban a pillanatban lesz csak az egész elméletből tapasztalás. És itt még nem is beszéltünk arról, hogy a gyermek egyáltalán, hogyan éli meg az óvodába, közösségbe kerülést. Tudja-e már a „távolban szeretni tudást”. El tud-e válni az anyjától, bízik-e abban, hogy az anya visszajön és az óvodai gondozókkal biztonságban lesz. Szóval itt jön és válik ketté az ősbizalom és az anya saját félelme az elválástól. Hiszen, ha mi szülők nehezen tudjuk megélni az elválást, ezt a gyermekünk megérzi és elkezd minket védeni, oltalmazni. Nézzük meg nekünk mennyire nehéz az elválás? Hiszen érezzük, hogy megváltozik a gyermekünkkel a kapcsolatunk, DE a szülőtársunkkal is. Más kapcsolatban fog tovább működni a család.

De ismét lépjünk egyet vissza például a nyárra. Hogyan is kezdjünk el készülni az iskolára?
Fontos kérdés, mikor kezdi el érdekelni a gyereket, hogy iskolás lesz? Mikor és milyen formában beszélünk róla?
Fontos szerepe van az iskola előkészítésénél az óvodának, hiszen ők azok az óvodapedagógusok, akik napi szinten jelen vannak a gyermek életében. Milyen játékokat, meséket használnak ehhez. Mi sokat segíthetjük a munkájukat, és gyermekünket és nem utolsó sorban a magunk felkészítését azzal, hogy mesélünk a saját iskola kezdésünkről. Mi mennyire vártuk? Mit vártunk benne? Mennyire szerettük? Ma hogyan gondolunk vissza rá? Ő mit gondol róla?

Szülői feladatunk és szerepünk továbbra is jelentős. Ki kell választanunk gyermekünk számára (ezt szeretném hangsúlyozni, hogy a GYERMEKÜNK a lényeg, nem a mi egónk) a legmegfelelőbb iskolát, tanítót. Fontos szerep lép előtérbe; ismerjük-e egyáltalán ennyire gyermekünket vagy magunkat? Mit helyezünk előtérbe?
A közös felkészülés fontos eleme, mely hosszú időre kihat, hogy együtt készüljünk, szerezzük be a szükséges eszközöket (íróasztal, szék stb.), és vonjuk be a szobájának esetleges átalakításába. Hiszen szüksége lesz egy nyugodt tanulóhelyre, nyugodt körülményekre, ahol elkezdheti tanulmányait. Készülődés közben sokat tudunk beszélni a változásról, hiszen a „babás” játékok kicsit hátrébb kerülnek és „csak” a nagylányos/fiús dolog kerülnek előtérbe.

Nagyon fontos a folyamatos bíztatás, dicsérés, elfogadás, bátorítás. Ezt a négy fogalmat jó, ha a következő évekre felírjuk magunknak akár a hűtő oldalára, hogy ne feledjük el minden nap bíztatni, dicsérni, elfogadni és bátorítani gyermekünket. Így tudunk neki nagyobb biztonságot adni és kicsit megkönnyítjük az amúgy szokatlan helyzetét.
Ne terheljük túl gyermekünket! Nem kell már az óvoda végére négy nyelven beszélni, olvasnia, írnia. Tudjon nevetni, kacagni, szaladgálni, labdázni, boldog gyerek lenni. Az első év sem arról szól, hogy akkor most megszerezzük az első diplomát! Hagyjunk neki időt! Neki is hozzá kell szokni az új rendszerhez. Az iskola már nem óvoda. Lesz még ideje megtanulni mindent. Először tanuljon meg tanulni és szeressen meg tanulni. Itt fontos, hogy legyen nyitott és kíváncsi. És tartsuk is fenn a kíváncsiságát. Tehát a legfontosabb a bíztatás, dicséret, elfogadás és bátorítás. Délután és este legyen idő beszélgetni a szülőkkel, legyen idő játékra, pihenésre. Fontos a pihenés. El fognak fáradni még a legmasszívabb gyerekek is, akik az oviban már nem aludtak, hiszen ők már nagyok! Na, kérem szépen, itt már olyan fáradtak lesznek délutánra…

A társas kompetenciák fejlesztésénél is fontos szerepe van a szülőknek. Igaz ennek nem csak az iskola kezdésnél van jelentősége. De a közösséghez való kapcsolódásnál igen. Hívjunk kortársakat. Segítsük a barátkozást. Minta alapján tanulja ezt is a gyerek! Tehát ha mi nyitottak vagyunk az emberek, a társas kapcsolatok iránt, úgy a gyermekünknek is könnyebb lesz.

Mindezek ellenére előfordulhat, hogy valami mégis nehezebben megy a gyermeknek és ez meg is mutatkozik. Figyeljünk oda a szorongásra, a bepisilésre, körömrágásra, hasmenés, hányásra, lázra. Ez általában valamilyen intenzív és túlzott félelemmel áll kapcsolatban. Ilyen lehetnek: az iskolai teljesítményhelyzetek stresszkeltő volta, túlalkalmazkodás az iskolai követelményekhez (szorongó, befelé forduló gyerek), kortársközeg kirekesztése, rosszul kezelt tanár-diák konfliktus.

Egy a szülők által használt fogalom az iskolafóbiánál, a gyermek szeparációs szorongása esetében, a gyermek valójában nem az iskolától fél, hanem a szülőtől való elszakadástól, a magánytól.

Mindezek elkerülés, illetve megoldása, ha a gyermekünkkel sokat vagy még többet beszélgetünk az iskolába jövet-menet, otthon közös tevékenységek közben érzékenyen és odafigyelően. Figyeljünk arra, hogy ilyenkor ne az osztályzat, a házi feladat, az iskolai értékelés álljon a beszélgetés középpontjában, hanem a gyermek érzései. Igyekezzünk szülőként reálisan felmérni – bár tudjuk mindenkinek a saját gyermeke a legokosabb, legszebb, stb. – gyermekünk képességeit, lehetőségeit és ne várjunk el tőle olyan teljesítményt, amire nem képes. Fogadjuk el gyermekünket kudarcaikkal, problémáikkal együtt, ekkor tudunk esélyt adni azok megszűnésére.

Beszéljünk kicsit a házi feladatról. Sok helyen azt tapasztalható, hogy az első osztályban még nincs házi feladat. Maximum hétvégén van olvasás gyakorlás. Mivel minden gyermeknek bent kell lennie az iskolában délután is, hogy a házi feladatát elkészítse, így a nem értés esetén a magyarázat és a gyakorlás is az iskolában történik. Mi szülők vagyunk elsősorban és nem tanárok! Mi segítsünk neki, nézzük át a házit, érdeklődjünk, mit tanultak stb., ne tanítsuk a gyereket! Ne tudjunk mindent jobban a tanárnál. Ez veszélyes a gyermekre nézve! Nekünk szülőknek is van mit tanítani, átadni a gyermeknek, ami legalább olyan fontos, mint a matematika vagy a töri. És ez az érzelmi biztonság adása és megtanítása, az érzelmi intelligencia, az életbe való beválás. Nem könnyű feladat, úgy ahogy a szülőség sem könnyű! És a szülőség készségét, kompetenciáját sem tanítják.

Másik fontos kérdés az osztályzat. Emlékeznek még a fenti négy szóra? Ezekkel a szavakkal csodákat tudunk tenni, még egy közepes képességű gyermeknél is! A szidás, a teljesítmény felállítás, az ajándékozás stb. nem segít. A bíztatás, dicséret, elfogadás és bátorítás már igen. Beszélgessünk vele! Ismerjük meg problémáit, gondolatait, érzéseit.

Még két gondolat a kütyükről! Tanuljuk meg jól használni. A tiltás nem segít! De pl. étkezés közben nem kell telefonálni, facebook-ozni stb. Legyenek tiszta határok, beszéljék meg közösen mi a legelfogadhatóbb a család számára. Ebben állapodjunk meg. És ami fontos, mi is tartsuk be a megállapodást!

Mária Rádió / Férfi sátor / 2018.04.23

2018.04.23-án a Férfisátor vendége voltam a Mária Rádióban. Felemelő érzés volt három férfivel beszélgetni a házasságról, a családról, a generációkról. Hallgassátok nagy szeretettel!

Anyáknapi műsorunk a Mária Rádióban

A lélek háza – betegségeink a lelkünk tükrében

Egy képzelet-játékra hívlak. Tarts velem, hogy megérthesd, miként hatnak az érzések, régi gyökerű élmények, örömök és bánatok a testre. Hogyan hat a lélek a testre. Hogyan formálja házát a lakó, hogyan csinosítja, vagy éppen rombolja le a hajlékot, amelyet erre az életére kapott.

Szeretsz és szoktál olvasni, vagy filmeket nézni? Remek, akkor most emlékezz vissza egy könyv vagy film élményre, amely teljesen beszippantott, ami a hatása alá vont. Amitől nem tudtál szabadulni. Ha vissza tudsz rá emlékezni, akkor érdemes lehet összeírnod, milyen testi tüneteket tapasztaltál miközben a regényt olvastad, vagy a filmet nézted.

Amikor én ezt a gyakorlatot végeztem magamon, akkor egy olyan sorozat jutott eszembe, amelytől folyamatosan az emberi értékek válságán gondolkodtam. Nehezen tudtam aludni, amikor néztem – elkezdtem megkérdőjelezni a cselekedeteimet a film sugallta értékek alapján. Félelmet éltem át annak minden testi jelével, szorongást éreztem a gyomrom körül. Amikor a főhős, akivel teljesen együtt tudtam érezni, kutyaszorítóba került, én magam is izzadni kezdtem. Szívverésem és pulzusom követte az eseményeket.

…és most csak egy film / könyv hatásairól beszéltünk.

Az életet nem lehet sem becsukni, sem kikapcsolni

Amikor a való életben folyamatosan ki vagyunk téve efféle hatásoknak, mint amelyeket a jó könyvek és filmek kiváltanak belőlünk, akkor egyértelmű, hogy az életet nem lehet sem becsukni, sem kikapcsolni. Az élet ott marad a maga érzelmi viharaival, feszültségeivel, és teljesen egyértelmű, hogy hat a testünkre. Testünk állapota pedig visszahat a lélekre. Beindul egy olyan körforgás, melyről csak döntés kérdése, hogy ördögi, vagy angyali-e valójában? Tanító minőségében lehet angyali, de megbetegítő, árnyakat vető formájában ördögi, fájdalmas is.

Ha ezen a gondolatmeneten tovább megyünk, elérkezünk a holisztikus gondolkodás alaptételéhez: Az embert egységben kell szemlélni. Nem a rákos sejt számít, amely ellen küzdeni kell, hanem a szervezet, amely engedélyezte, hogy a rákos folyamat úrrá legyen felette. A testnek kell támogatást adni – a lélek útján – hogy megértse a betegséget okozó állapotot.

Ahogy az orvos a testtel foglalkozik, úgy foglalkozik a pszichológus – vagy más lelki tanácsadó – a lélekkel. Az orvos sokszor kiemeli otthoni közegéből a pacienst, hogy kórházi körülményeket biztosítson a gyógyuláshoz, ugyanúgy a lelki tanácsadó is kiemeli a környezetéből a kliensét, hogy segítsen a családtól, a körülményektől eltávolodva másként látni a helyzetet.

Szinte mindenki megélte már azt, hogy egy nyaralás, egy kimozdulás, egy kis „mást csinálás” kellett ahhoz, hogy a hetekig húzódó problémák mintegy varázsütésre megoldódjanak.

Részvétel a gyógyulásban

Sok olyan ember van, akitől távol áll a gyógyulásban való aktív részvétel. Már a reklámok is ezt sugallják: „Nincs idő a fájdalomra”! Bekapkodnak egy-két pirulát és azt gondolják, hogy minden rendbe jön. Csakhogy ez nem így működik!

„Mit nem akar meghallani”? „Mit nem mer kimondani”? „Mit nem tud megemészteni”? „Miben kellene rugalmasnak lenni”?  – ugye ismerősek ezek a kérdések! De ki figyel már ezekre a mondásokra, amelyek teljesen sugallják a probléma megoldásának útját! Tehát a megoldás nem a pirulák bekapkodása. Az időt meg kell adni a testnek és a léleknek, hogy a nehézségeket leküzdje. A test általában üzen, mielőtt egy komolyabb betegség kialakul. Ha odafigyelünk, rájövünk, miért nem vettük komolyan már az elején a jeleket. Amíg csak üzenget a testünk, van időnk elgondolkodni, hogyan kellene reagálnunk.

A jelekkel meg kell tanulnunk törődni. Le kell ülnünk és át kell, gondoljunk a mindennapjainkat, az életmódunkat, a gondolkodásunkat, a kapcsolatainkat. Akkor megkapjuk a választ, mit kellene tenni, hogy elmúljon. Igaz ez a legnehezebb.

Akárhonnan nézzük is a dolgot, a test-lélek-szellem hármasságának egyensúlyban kell lennie, akkor vagyunk harmóniában.

Ha hosszú távon nem reagálunk lelkünk jeleire, úgy megbetegszik a testünk. Ha tudatosan élünk és figyelünk magunkra, megérezhetjük és feloldhatjuk az egyensúlytalanságot. Hogyan is távolodunk el önmagunktól? Önutálat, önkritika, önszabotázs, önmegbetegítés, önpusztítás? A találkozások alkalmával keressük az AHA-élményt, amikor rájövünk, mi nem működik megfelelően az életünkben.

Vissza a játékhoz…

Útravalónak pedig visszanyúlok a legelső játékunkhoz: ha egy-egy könyv, egy film, egy zenemű megérinti a lelkedet, akkor tudd, hogy érintettséged okán a feloldozásban te magad is feloldódsz. A megoldás téged is old. Soha ne hagyd félbe ezeket a filmeket és könyveket, ha megviselnek, mert a feloldás a történet végén az, ami segíteni fog neked is. A művészet gyógyít – a művészet hat – a művészet része az életnek. A tudatos, gondolkodó ember ajándéka a művészet értő élvezete, és a benne rejlő oldó formulák használata.

5 jó tanács kétségbeesett vállalkozó szülőknek

Sokan azért alapítanak vállalkozást, hogy azt majd tovább adhassák a gyerekeiknek, ezzel is stabil hátteret és jövőt biztosítva nekik. Sajnos gyakran elfelejtjük, hogy gyermekeink nem mi vagyunk.  A gyerek egy különálló személy, akinek lehetnek más vágyai, mint nekünk és teljesen normális, ha bár nagyon büszke a családi vállalkozásra, de ő nem borászként képzeli az életét, hanem teszem azt szintén orvosként, de a szegénysoron, vagy utcazenészként Párizsban, vagy kishivatalnokként, a Sóhivatalban, az alagsori iktatóban.

Elég gyakran előfordul, hogy bár te mindent megtettél, és a gyerek is lelkesen besegített már egészen kicsi korától, mire felnő, mégsem azzal foglalkozna amivel te, sőt egyenesen elképzelhetetlennek tartja, hogy a családi vállalkozásban dolgozzon, vagy a tradíciót cipelje. Ez nem azt jelenti, hogy ő rossz gyerek, vagy, hogy mi valamit elrontottunk. Ez csak azt jelenti, hogy nem vagyunk egyformák. Elárulom, még az sem teljesen biztos, hogy nem csak egyszerű ellenállásról van szó, hogy csak azért sem csinálja azt amit szeretnél.

Mit lehet tenni? Legelőször is soha ne felejtsd el, hogy a gyermekedről van szó, aki a világ minden vállalkozásánál fontosabb.

1. Ne haragudj a gyerekedre

A legnagyobb valószínűséggel nem azért csinálja, hogy veled kitoljon. Van saját élete, saját álmai. Lehet, hogy nem viszi tovább a borászatot, vagy a kárpitos műhelyt, de kiváló gyermekorvos lesz, aki boldog és szereti a hivatását, vagy csak egy boldog léhűtő (akármi is legyen az, amit te a „lének” tartasz). A hangsúly azon van, hogy boldog abban, amit ő szeretne.

2. Ne féltsd túl és bízz benne

Megálmodtál neki egy biztonságos utat, amiből ő most nem kér. Hidd el így is meg fog tudni állni a lábán. Az ő céljai semmivel sem rosszabbak, mint anno a tieid voltak a kezdetekkor. Te is belemertél vágni valami újba, örülj neki, hogy ezt a gyerekednek is sikerült átadnod, így ő is mer kilépni a kényelmes komfortzónából és az előkészített vezetői fotel helyett, meri a saját útját járni, amin az ösvény még nincs előtte kitaposva. Bízz benne és légy rá nagyon büszke, akkor is ha te nem így tervezted.

3. Adj neki időt

Az is előfordulhat, hogy bár azt gondolja, mást akar, végül rájön, hogy az ő helye a családi vállalkozásban van. A y generáció életpályamodellje nem egyenes, mint ahogy a megelőző korosztályok megszokták és elvárják. A millennium gyermekei jobb szeretnek több mindent is kipróbálni, vagy akár többször is újrakezdeni, még ha ez látszólag visszalépésnek is látszik. Légy erre tekintettel.

4. Lehet, hogy félreismerted?

Ne a saját álmaidat akard vele valóra váltatni. Ő nem te vagy kicsiben. Soha nem vezet jóra, ha a saját álmaid akarod megvalósíttatni vele, engedd, hogy a saját életét élje és a saját álmaiért küzdjön.

5. Szeresd

Akkor is, ha ellenkezik. Akkor is, ha lázad. Akkor is, ha inkább rock sztár lesz, vagy ügyvéd, vagy kerékpárszervizt nyit a garázsban. A kapcsolatotok fontosabb ezeknél a dolgoknál.

És, hogy akkor mi lesz a családi vállalkozással?

  • Tedd önműködővé.
  • Biztosítsd a gyermekeid jövőjét anélkül, hogy a céghez láncolnád őket.
  • Tanítsd meg nekik a minimumot, ami a cég működéséhez kell és dőlj hátra.

Új Aranykor Konferencia 2018

Február 10-én az Új Aranykor Konferencián „Család mint forrás” címmel előadást tartottam.

Családban az erő? A harmonikus családban mindenképpen. Egy alapvetően jól működő család nemcsak lelkileg készíti fel tagjait az élet kihívásaival szemben, hanem bizonyítottan pozitív hatással van az egészségi állapotra is. A családi kapcsolatokat nem az önzésre, nem a félig-meddig rejtett fölényre, vagy nem a másik ember alávetésére, kihasználására, kijátszására használják. Éppen ellenkezőleg életet ad, életet véd, életet teremt. Ha ez megvan, úgy az az ember ember marad, óvó, elfogadó, barátságos és boldog. A forrás – erő – egyik lelki alappillére a kölcsönös bizalom és tisztelet. Ebbe az is beletartozik, hogy tiszteljük egymás tulajdonát és védjük egymás értékeit.

Itt lehet megtekinteni az előadásomat:
https://www.youtube.com/watch?v=c6snRNodxfc&list=PLnhUWyk_ydgMOb6KvnrVrtD68g8LrQYqk

Család traumái

Család közösségi traumái – a család, mint védőfaktor

„Ha a múltat töröljük az emlékezetből, hogy a gyermekeink emlékezetét ne terheljük ama régi borzalmakkal, akkor jövővel szemben követünk el bűnt” (L. Ulickaja)

A trauma pszichológiai karrierje több fázison ment keresztül, míg innen a bulvárvilág is előszeretettel használja a szót, jól lehet a legtöbb magyar középiskolában nemhogy trauma elméletet, de pszichológiát sem tanítanak. Manapság úgy beszélünk a traumáról, hogy szinte fel sem merül mit is értünk alatta. Beépült a kifejezés a szakmai és a mindennapos szóhasználatba. Már minden fájdalmas élményt, veszteséget, csalódást trauma szóval illetünk.

Kevesebbet beszélünk olyan összefüggésekről, hogy a CSALÁD, mint fogalom, és mint szerkezet is folyamatosan traumán esik át. A CSALÁD, mint egység is TRAUMAáldozat.

Mondjuk ki a családok is válságban vannak. Milyen családok voltak és vannak ma? Kevesen kötnek házasságot – bár mostanában talán van elmozdulás – és a megkötött házasságok fele válással végződik. Bejegyzett élettársi kapcsolatok (szerződés) vannak, elköteleződések kevésbé.

Nincsenek nagy családok. Nincsenek generációk között kapcsolat. Család szerkezete nukleáris családdá változott. Mozaik, egyszülős családok mindennaposak.

Nem születnek gyermekek. Több kutatás készült és azokból kiderült, hogy kevesebb gyermeket vállalnak a tervezettnél.

Nemcsak a házasság élettartalma rövidült, de megváltozott az egyes életciklusok abszolút és relatív hosszúsága is. A csecsemőgondozás periódusa lerövidült, mert kevesebb gyerekünk születik, a „kamaszkor” hosszabb lett, mert gyerekeink hosszabb ideig tanulnak, és ugyancsak hosszabb lett az az életciklus, melyben megint ketten maradnak, felnőtt gyerekük eltávozásával, a házastárs tagjai. És ezt a folyamatot még megnehezíti a felbomlott és újra „házasodott” családok helyzete.

Mi ez, ha nem a CSALÁD válsága, traumája.

A család, mint elsődleges csoport és kapcsolatrendszer működésének legfontosabb eredményességi kritériuma az, hogy tagjai mennyire tudják és akarják megérteni egymást. Annál jobbak a családtagok kapcsolatai, minél inkább képesek és motiváltak arra, hogy a kölcsönös megértés bensőséges módját folyamatosan lehetővé és szükségessé tegyék.

A család funkciója

  • Kommunikáció – (non verbális és verbális komm.),
  • Együttes élmények – (együttes élmény újra és újra felidézhető),
  • Családi rítusok, ünnepek – (az ünnepekben nyilvánul meg a családban-lét „időtlen” mivolta),
  • Generációs kapcsolatok – (a ráncos öregasszonyban a szépséget a nagymamán keresztül ismerjük fel),
  • A család, mint élet- és munkaközösség – (a család nem csupán éjjeli szállás, egyik eredeti funkciója a teljes életközösség),
  • Konfliktus-megoldási módok („coping” stratégiák) – A családon belüli konfliktusokra mindig van megoldás.
  • Szerepek elsajátítása
  • Értékek átadása
  • Családi életre nevelés

A kommunikációt ma nagyon sokszor említik. A modernizációt megelőző évezredek folyamán voltak olyan szabályozó erők – főleg erkölcsök, szokásjogok, hagyományok, vallások – melyeknek érvényességét nem lehetett a közvetlen kommunikációban kétsége vonni. Ezt követően a közélettől elszigetelődő magánemberek családi életét az „intimitás” írott és íratlan szabályai alakították, „eltartott”-„kereső” szerepek racionalizált szempontjai torzítottál el a kommunikációt. Az egyes tevékenységi rendszerek kapcsolatalakító hatása és jelentősége változott tehát meg a társadalmi rendszerek komplexitásának és dinamikájának függvényében. A család kommunikatív rendszer is volt a történelem kezdetétől fogva, de csak a modernizáció folyamán válik elsősorban és döntő módon azzá.

Tipikus modelljei („Én tudom, hogy te azt hiszed, hogy ő úgy akarja, hogy mi ….”) szándéktulajdonosításokat és ezeket előlegezéseit tartalmazza vagy a verbalizált együttműködési sztenderdek („A gyerek előtt ne beszéljünk arról, hogy ..)

Ezek az utalások rögzítik a tagok közös múltját, egymásra vonatkozó „személyközi kompetenciáikat” és motivációs rendszereiket, a közöttük kialakult koalíciók és közvetítő szerepek típusait. Kommunikációjuk kapcsolati kontextuasitól, tehát e rögzült összefüggéseitől függ, hogy milyen konfliktusok támadnak, s hogy ezek feldolgozásának milyen esélye van.

Mit hordozunk magunkkal

  1. Nukleáris családban az egyén eredeti, származási családjából a konfliktusokat és az indulatáttételes viszonyokat hozza magával. Ezek zavarhatnak, okai lehetnek az új családba keletkező problémáknak.
  2. Az intergenerációs transzmisszió, amely a családi hitek, hiedelmek, attitűdök, tünetek stb. továbbélését jelenti. Ennek lényege: az ember alapvető motivációja a szükségleteit kielégítő tárgykapcsolatokban rejlik. A párok egymást az elvesztett, elsődleges tárgykapcsolatok alapján választják, azokból, amelyekből kiszakadtak és újra megtalálnak társukkal való kapcsolatukban. A család diszharmóniája, hogy egymásra vetítik a hiányzó tulajdonságokat, majd harcolnak ezek ellen a másikkal.

Ideális család

  • a szülők külön-külön is jól differentáltak, én-érésük még a származási családjában fejlődött ki
  • a generációs határok a családon belül jól elkülönülnek. A gyerekek szabadon megvédhetnek egy-egy szülőt
  • reálisak az elvárások és a percepciók egymás, valamint a gyerekek iránt
  • egymás iránti elköteleződés erős
  • a pár egymást helyezi mindenki más elé, ez nem kizárást jelent a család többi tagjával szemben
  • minden családtag számára biztosított egyéniségének és autonómiájának fejlődése. A gyerekek fejlődésének egyik sikerét jelenti, hogy új, saját családot tudnak alapítani.
  • az érzelmek egészségesen jut kifejezésre szülők, gyerek és egymás között
  • kommunikáció nyílt, becsületes, tiszta, egymás problémáira odafigyelnek és törődnek vele
  • bűnbakképzést és kihasználást felismerik és helyesbítik
  • reális, gondoskodó, egyenrangú kapcsolat van a szülők, nagyszülők és a gyermekek között
  • a család nyílt a tágabb család és a barátok számára is.

Tehát a család nem szűkíthető úgynevezett „nukleáris családra”. Hiszen az egyik legfontosabb funkciója a gyermekek nevelése, melyet ebben a funkcióban legalább három generáció fedi át egymást. A nagyszülők hatása még akkor is fennmaradhat, ha már meghaltak, befolyásuk továbbra is él. Így számtalan előző generáció küzdelme folytatódhat, élhet tovább a nukleáris családban. Szerepet játszhatnak bizonyos megmagyarázhatatlan viselkedésformákra, tünetek kialakulására.

Vannak tragikus élmények, amelyeket időnként lehetetlen feladatnak tűnik megküzdeni, és sajnos nem is mindig sikerül. A legújabb kutatások szerint a feldolgozatlan traumák generációról-generációra, automatikusan tovább adódnak. Az öröklés mechanizmusáról keveset tudunk, de bizonyos hogy, a genetika itt is kikerülhetetlen tényező. A traumák öröklődésének ténye sok kérdést von maga után. Például azt, hogy milyen mechanizmusokon keresztül megy végbe az a folyamat, illetve hogy mi van akkor, ha valakit úgy ér a halál, hogy a traumatikus élmények feldolgozatlanul maradnak?

Nincs mese, a befejezetlen lelki traumát ilyenkor valaki másnak kell elvégezni: az utódnak. Ez érthető, de vajon hogyan lehetséges az, hogy valaki egy olyan traumatikus élmény dolgoznom fel, amely ugyan ott él benne, de ő maga sosem élt át? Egyáltalán miként lehet felismerni a konkrét traumát az igencsak összetett pszichés tünet együttesek mögött?

Számos téma kerül elő a traumatizált szülők gyermekekre gyakorolt hatásaitól kezdve a magyar társadalom általános „traumatizált dinamikára” való beállítódásáig.

Ami azonban érdekes, az a genetika, illetve a környezeti hatások sajátos kölcsönhatása, amely a traumák öröklődését hivatott magyarázni, illetve segít megérteni az ezzel járó lelki folyamatokat is.

A következő derültek ki a témával kapcsolatban:

  • a traumát generációról generációra tovább adnak
  • a traumatikus élmények időről időre felbukkannak a traumatizált személyek életébe, de a feldolgozás legtöbbször nem történik meg.
  • így a tünetek fennmaradnak vagy legalább is felbukkannak újabb és újabb testi panaszok formájában
  • gyermekeinket körülvevő szocializációs közeg elsődleges formája a szülőkkel kialakított kapcsolat, amelyben tudattalan folyamatokon keresztül tovább adódnak a fent említett traumatizált működés módok, vagyis a trauma által meghatározott lelki mintázatok, amelyeket a gyermek az elsődleges gondozóval kialakított kapcsolatban fejlődve belsővé tesz és tovább hordozd.

A szülők által hordozott trauma tehát ösztönösen, a szülők által tudattalanul tovább adott mintákon, érzelmi reakciókon és diszfunkcionális sémákon keresztül épült a gyerekek lelki világába, akiknél ezek ugyan olyan mértékű komplikációkat okozhatnak életük bármely szakaszában, mint ahogy szüleik esetében is okoztak.

De kanyarodjunk csak vissza a családhoz, a családoktól kapott minták láthatatlanul irányítják a sorsunkat.

Visszatérünk a „kiterjesztett családi mérleghez”, amit Böszörményi-Nagy Iván tárt fel előttünk, miszerint minden családtag hűséggel tartozik a család alapelveihez és szimbolikus definícióihoz. Ez a lojalitás néha beláthatatlan következményekhez vezet: összekuszálódásokhoz és megoldhatatlan nehézségekhez, problémákhoz, a házasságok terén – különösen különböző származású párok házassága esetén.

Amikor megházasodunk kötelezettségeink lesznek (ami különbözik a lojalitástól) az eredeti családunk és a most már a házastársunk családja iránt is.
Nem térnék ki külön a nemzetek, vallások, kultúrák, területek közötti különbségekre, hiszen az azonos országban élők között is elég bonyolult, főként az erős kulturális identitással rendelkező csoportok között. Vagy ide tartozik még a társadalmi és gazdasági különbségek is. Nem beszélve a „társadalmi osztály neurózis”-ról, ami az „ösvények keresztezésének” a társadalmi ranglétra megmászásának kísérleténél kudarcba fulladhat.

Mindannyiunknak van anyai és apai vérvonala. Mindannyian „vegyes párok” leszármazottai vagyunk. Így mindkét oldalról vannak családi történetek, családi kötelezettségek, regék, életmódok vagy az ételek különböző elkészítése. Sokkal összetettebb ez a kép, ha még a fentebb említett dolgokat is belevesszük (pl. bőrszín, vallás, nemzet, kultúra stb…) Ebből következik, hogy a családtagok hűséggel tartoznak eredeti csoportjuk alapelveihez és szimbolikus elemeihez.

Ezzel születünk erre a világra. Az, hogy hogyan alakul a sorsunk, már csak és kizárólag rajtunk, akaratunkon, a tudatos elhatározásainkon múlik. Igaz? Hát, nem igaz.

Bár az életünk értelmezésének ez a verziója passzolunk korunk hangulatához, az igazság az, hogy rengeteg láthatatlan adottság, tudattalan tapasztalat befolyásolja, hogy milyen az életünk, hogyan alakul a sorsunk, mit gondolunk magunkról, mire törekszünk, hogyan küzdünk meg a nehézségekkel, hogyan döntünk, élünk, dolgozunk, szeretünk.

Családi hiedelmeink bennünk élnek tovább

Ez a transzgenerációs szemlélet. Ez azt jelenti, hogy a családban generációról generációra öröklődődnek a minták, szokások, szabályok, elképzelések, és ezek nagyon erősen befolyásolják az életünket.

Egy-egy családi hiedelem, például arra vonatkozó elképzelések, hogy milyen egy jó párkapcsolat, milyen egy jó férfi, milyen egy jó asszony, hogyan kell bánni a gyerekekkel, mi a boldogság, mi az érvényesülés, generációról generációra átadódnak: születünk mintái adott esetben a nagyszülőktől, dédszüleinktől származnak. Ezeknek a mintáknak egy része tudatos, mások nem, mégis befolyásolják életünket.

A minták az élet számos területét lefedik, legyen szó konfliktusról, stresszhelyzetről, kihívásokról, családalapításról, házasságról vagy éppen arról, mit várunk el a partnerünktől. Bármilyen élethelyzetbe is csöppenünk felnőttként, a gyerekkorunkban elsajátított, zsigerileg belénk égett (amikor például apánk kinyilatkoztatásokat tesz a nők kiszámíthatatlanságáról, vagy anyánk keserűen megjegyzi, mekkora áldozat anyának lenni, gyereket szülni), készen kapott működésmódok jutnak először eszünkbe, ezek a leghozzáférhetőbbek az elménkben, ezek tűnnek természetesek természetesnek. Ez persze nem jelenti azt, hogy feltétlen ezeket is fogjuk használni.

Ezek az elterjedt megjegyzések alapigazságként épülnek be az elménkbe, és később meghatározzák, hogyan állunk a másik nemhez, hogy milyen kapcsolatokat alakítunk ki, hogy milyen kapcsolatokat keresünk. Számos mód létezik, ahogy szüleink átadják a mintákat, hiedelmeket, szabályokat, ezek közül vannak tudatosak és nem tudatosak, ahogy léteznek módszerek, amik jól működnek, és amik egyáltalán nem hatékonyak.

A belső családi kapcsolatokban lévő változtatási lehetőség sokkal meghatározóbb, mint az egyéni helyreállítás lehetősége. Ahhoz, hogy változást érjünk el a kliens viselkedésében vagy egészségi állapotába szükséges, hogy meghatározzuk a hiedelemrendszerét, és megcélozzuk a megörökölt családi rendszer kapcsolati hálózatára vonatkozó eszközök mozgósítását.
A család és a társadalom „szemének”, csakúgy, mint a családi egyensúlynak hatása van a személyes fejlődésre, egészségre, betegségre vagy a visszaesésre.

Ha napvilágra kerül egy korábbi családi dráma, egy titok vagy egy igazságtalan haláleset, nem elég radikális életmódváltás, hanem „ki kell tenni a problémát az asztalra”, beszélni kell a kimondatlan dolgokról, és végül a megkönnyebbülés érdekében ki kell fejezni azokat.

És mit tehetünk mi szülők?

Az egyik legjobb minta átadása személyes minta és minél idősebb a gyermek, annál inkább ez számít! Nem az a lényeg, hogy mit mondjunk a gyereknek, hanem az, hogy mit csinálunk. Ha azt látja, hogy igen a szülő is feláll és segítséget kér, nem otthon ül és szedi a pirulákat vagy kocsmába jár, ez segít a minta átadásban.

A másik, ami működni szokott, az a küldetések és hiedelmek átadása, az elrebegett félmondatok vagy hosszú példabeszédek arról, hogy a szülők milyen sorsot, milyen programot szánnak nekünk. A „haladj meg, nőj túl minket, te legyél sikeresebb nálunk” üzenet például egy felhatalmazás arra, hogy belevághatunk a dolgokban, próbálkozhatunk, van esélyünk. A „látod fiam, hiába küzd az ember, úgyse sikerülhet” üzenet éppen az ellentéte: a tehetetlenséget közvetíti, így nem motivál a próbálkozásra.”

Ezek a minták önbeteljesítő jóslatként működnek: ha ezek irányítják a viselkedést az élet igazolni is fogja ezeket. Ami a mintaátadásban általában nem nagyon válik be az a rizsa, a hihetetlen elvárások megfogalmazása, vagyis az, amikor a szülők nem a saját elvárásokat közvetítik a gyerekeknek, hanem a szomszéd néniét, a tanító néniét, vagy éppen a rádióban hallott pszichológusét. A gyerekek megérzik, hogy egy elvárás nem a sajátjuk, és amit nem képviselnek hitelesen, azt kiszelektálják. Éppen ezért azt gondolom, hogy szülőként felelősségünk és feladatunk, hogy rostáljuk a saját elvárásainkat, és azokat közvetítsük a gyerekeink irányába, ami tényleg fontosak, amíg szerintük építőek, amik például nekünk segítettek az életutunkon. Ezeket viszont valóban érdemes közvetíteni, hiszen a gyerekeket is gazdagítja, hanem csak feltétel nélküli szeretetet, hanem elvárásokat is kap.

„Nem vagyok teljhatalmú, nem vagyok tehetetlen; életem minden helyzetében van részleges hatalmam.” (Ruth Cohn)

Tehát a minták adottak, de lehetőségünk van megváltoztatni azokat.

Főleg, ha ezek a minták nem segítenek nekünk? Mi van akkor, ha egy nehéz helyzetben nem akarunk elkezdeni inni, mint apa tette, vagy nem akarjuk némán tűrni a megaláztatást, mint anyu? Mi van akkor, ha mi nem a teljesítményt akarjuk értékelni, mint a szüleink, hanem a segítőkészséget? Vagy mi van, ha mi nem akarjuk azt hinni, hogy úgysem lehet ennél jobb az élet? Vajon elég-e ilyenkor akkor a tudatos elhatározás a változásra? Vajon képesek lehetünk megszabadulni az örökségünktől, kilépni a szüleink, nagyszüleink közvetítette keretekből?

Kamaszkorunkban az a dolgunk, hogy a szüleinktől a felnőttektől kapott mintára azt mondjuk, hogy ez hülyeség és mi biztosan nem így fogjuk csinálni.

Viszont az évek bebizonyították, hogy később felismerjük magunkon, hogy bizonyos dolgokat ugyan úgy csinálunk, mint a szüleik. Ez egyrészt abból fakad, hogy a minták egy része nem tudatos, úgy befolyásolnak bennünket, hogy azt észre sem vesszük, részben pedig abból, mert ezek a minták a leghozzáférhetőbbek. Egy nehéz helyzetben, ha a zsebükbe nyúlniuk a megoldásért, ez akad először a kezünkbe.

De nem kell mindezt hátratett kézzel nézni, ahogy a minták uralják életünket. Van mit tennünk az életünkért, de érdemes rá készülni kemény dió lesz!

De mi is van ezekkel a mintákkal?

Nem érdemes arra törekedni, hogy feltétlenül megszabadjunk örökségünktől, ahogy nem biztos, hogy boldogabbak leszünk úgy sem, ha teljes mértékben felmenők mintái alapján élünk. Hiszen az élet nem csupán fekete fehér, így a minták sem azok. Ha tudom úgy látni a szüleim mintáját, hogy az önmagamban nem hülyeség vagy csodálatos, hanem egy lehetőség, ami alkalmazható vagy elveszthető, az megkönnyíti a megküzdést. A hozzá kapcsolódó érzelmet feldolgozzuk, majd az örökölt mintázatot megváltoztatjuk, ez jelenti a gyógyírt. Persze kimondani sokkal könnyebb, mint végigcsinálni. Magunkkal hozott minták feldolgozása, megváltoztatása kemény reflektív önismereti munka, ami adott esetben hónapokat, éveket vett igénybe.

Ez a munka azonban nagyon megéri. Ha képesek vagyunk változtatni a belénk égett mintákon, azzal megszabadulhatunk függőségeinktől, az örökös párkapcsolati vitáktól, megszakíthatjuk a generációk óta tartó bántalmazást, családi boldogtalanságot, vagy éppen segíthetünk magunkon az elhízásból való kilábalásból. De bárhogy is, ha figyelünk és tudatosítjuk a családi mintákat, ha ráeszmélünk transzgenerációs hatások szerepére az életünkben, azzal közelebb jutunk annak megértéséhez, hogy kik is vagyunk valójában, hogy ki dönt a döntéseinkről.

Egyet ne felejtsünk el!

A család a társadalom minden változása, bonyolódása ellenére alapvető emberi intézmény maradt, amely az egyén életérzésének és életvezetésének fontos meghatározója!