Az önbecsülésünk alappillérei

Az önbecsülés fontos szerepet játszik az egyén pszichológiai jólétében. Fontos pilléreken nyugszik: az önmagunk szeretetén, az önmagunkról kialakított képen, és önmagunkba vetett bizalmon.

Önmagunk szeretete

Az önszeretet az önbecsülés legfontosabb alappillére. Ez azt jelenti, hogy feltétel nélkül elfogadjuk és szeretjük magunkat hibáinkkal, hiányosságainkkal és kudarcainkkal együtt. Ez a szeretet teljesítménytől független, és nagymértékben függ a gyermekkori családi környezettől. Ezen a területen keletkező hiányosságok pótlása nehéz lehet.

Az önmagunkról kialakított kép

Az önmagunkról kialakított kép az önbecsülés második legfontosabb pillére. Ez magában foglalja erényeink és hibáink felmérését és az ezekről való meggyőződéseinket. Ez a kép rendkívül szubjektív. Az alacsony önbecsüléssel rendelkező személyek például hajlamosak olyan hibákat is magukon észlelni, amelyeket mások nem látnak. A pozitív önkép elősegíti a célok elérését, és szintén a családi környezettől függ.

Az önmagunkba vetett bizalom

Az önmagunkba vetett bizalom az önbecsülés harmadik pillére. Ez a cselekedeteinkben nyilvánul meg és befolyásolja őket. Az önbizalom azt jelenti, hogy képesnek érezzük magunkat valaminek a megoldására vagy elvégzésére. Ha magas önbizalommal rendelkezünk akkor nem félünk az ismeretlentől, a kudarctól, és nem befolyásol a mások véleménye. Az alacsony önbizalom jelei közé tartozik a gátlásosság, amire szintén nagy hatást gyakorol a családi és az iskolai neveltetés.

Az önbecsülés alappillérei – az önszeretet, önkép, és az önbizalom – létfontosságúak a pszichológiai egészségünk és a boldogságunk fenntartásához. Ezek fejlesztése és ápolása elengedhetetlen az egészséges önbecsülés kialakításához.
Ez egy összetett folyamat, amelyhez esetenként szakember segítségét igényeljük. Az önismereti munka jelentős támogatást nyújthat ebben és akár tréning formájában is fejleszthető.

Az önbecsülésünk alapjai

Az önbecsülés az egyén pszichológiai és érzelmi jólétének alapja. A következő hat alappillér segít az önbecsülés erősítésében és fenntartásában.

Tudatosság
Tudatosan élve az életünket ismerjük az értékeinket, céljainkat és érdekeinket. Észrevesszük és korrigáljuk a hibáinkat, és különbséget teszünk a tények, vélemények és érzelmek között. A tudatosság magában foglalja a visszajelzések kérését és elfogadását is.

Önelfogadás
Elfogadjuk önmagunkat minden hibánkkal és erényünkkel. Javítjuk, amit lehet, és elfogadjuk azt, amit nem. Az önelfogadás az önmegvalósítás alapja.

Felelősségvállalás
Felismerjük és vállaljuk a felelősséget a cselekedeteinkért. Tudjuk mikor a minek minden felelősség, és mikor nem. Ismerjük a határainkat és elengedjük azt, ami felett nincs befolyásunk.

Magabiztosság
Azt jelenti, hogy tiszteletben tartjuk saját igényeinket, kiállunk magunkért és hagyjuk, hogy mások is lássák az eredeti énünket.

Céltudatosság
Vállaljuk a felelősséget a céljainkért és megtesszük a szükséges lépéseket. Reális célok tűzünk ki, amelyekért megteszünk minden szükséges erőfeszítést.

Személyes integritás
Mindig maradjunk hűek az elveinkhez. Ne fogadjuk el vakon a környezetünk diktátumát. A tudásunk, hiedelmeink és cselekedeteink összhangjának fenntartása növeli az önbecsülést.

Az önbecsülés hat alappilléreinek gyakorlása segíthet a személyes fejlődésben és az érzelmi jólét elérésében. Ez az út nem mindig könnyű, de minden lépéssel közelebb kerülünk az önmegvalósításhoz.
Az önbecsülés fejlesztése összetett folyamat, amely figyelmet és munkát igényel.

Az önismeret fontos szerepet játszik az önbecsülés fejlesztésében. Ahhoz, hogy erősíteni tudjuk önbecsülésünket, ahhoz alapos önismertre van szükség. Gyermekkorunkban szerzett tapasztalataink és a családi környezetünk nagy hatást gyakorol minderre. A szülői minták, nevelési módszerek és a szeretet vagy annak hiánya, jelentősen befolyásolják, hogy hogyan látjuk magunkat és a világot.
A gyermekkorunkban átélt tapasztalatok tudatos feldolgozása segít megérteni jelenlegi viselkedésünket, érzéseinket és gondolkodásmódunkat.

Az iskolai és munkahelyi hatások

Az iskolai években szerzett tapasztalatok, például a társakkal való interakciók és a tanárok visszajelzései, tovább formálják az önmagunkról alkotott képet.
A munkahelyi környezet, elismerések és kihívások szintén hozzájárulnak önismeretünk fejlődéséhez és az önbecsülés erősítéséhez.

A rendszeres önvizsgálat, önreflexió segíthet jobban megérteni és elfogadni saját magunkat. Az önfejlesztési lehetőségek kiaknázása, új készségek elsajátítása és ha szembenézünk a kihívásokkal pozitívan hat az önbizalmunkra.
Az érzelmeink tudatos feldolgozása és megértése hozzájárulhat az önismeretünk mélyítéséhez és az önbecsülésünk növeléséhez.

Az önismeretünk és önbecsülésünk kézen fogva jár. Önmagunk mélyebb megértésével és elfogadásával javíthatunk önbecsülésünkön, ami erősebbé és magabiztosabbá tehet minket a mindennapi életben. Ez egy folyamatos út, amely türelmet és önmagunkkal való őszinte szembenézést igényel.

Fiataloknak önismereti tréning fontossága

Fiatalok önismereti workshopjai kiváló lehetőséget nyújtanak a résztvevőknek arra, hogy jobban megismerjék önmagukat, fejlesszék az érzelmi intelligenciájukat, és javítsák az önbizalmukat. Az önismereti workshopok általában olyan interaktív programok, amelyek segítenek az embereknek az önmagukkal és másokkal való kapcsolatuk elmélyítésében, a kommunikációs és konfliktuskezelési képességeik fejlesztésében, valamint a személyes növekedés és a fejlődés terén.

Csoportos beszélgetések és egyéni feladatok

A workshopok többféle módon működhetnek. Néhány workshop csak egyetlen napot vesz igénybe, míg mások hosszabb időtartamokra tervezettek. Azonban minden workshop általában tartalmaz interaktív tevékenységeket, csoportos beszélgetéseket, egyéni feladatokat és reflektív gyakorlatokat.

Az önismereti workshopok célja az, hogy segítsék a résztvevőket abban, hogy megismerjék a saját érzelmi állapotukat, felismerjék azokat az érzéseket és gondolatokat, amelyek hatással vannak a viselkedésükre és döntéseikre, és fejlesszék az önkifejezési és kommunikációs képességeiket. Általában olyan témákat fednek le, mint az önértékelés, az önbizalom, az érzelmek kezelése, a stressz és az életcél.

Új emberek, új készségek

A tréning lehetőséget ad a fiataloknak, hogy új emberekkel találkozzanak, új készségeket tanuljanak, és fejlesszék a kapcsolatukat önmagukkal és másokkal. A rendszeres részvétel hosszú távon pozitív hatással lehet az életükre, és segíthet nekik abban, hogy jobban megértsék és elfogadják önmagukat, valamint jobban tudják kezelni az élet kihívásait és nehézségeit.

Nyáron egy intenzív héten megtapasztalhatják, milyen lehetőségek rejlenek bennük. Érdeklődni: kapcsolat@kulcsarkrisztina.hu

Kommunikációs tréning jelentősége fiataloknak

A kommunikációs tréningek nagyszerű lehetőséget kínálnak a fiatalok számára, hogy javítsák az interperszonális készségeiket és hatékonyabban kommunikáljanak másokkal. A kommunikációs tréningek általában olyan interaktív programok, amelyek segítenek az embereknek az önismeretük, a kommunikációs stílusuk és képességeik fejlesztésében, a kommunikációs akadályok felismerésében és leküzdésében, valamint a konfliktusok kezelésében.

Érzelmi intelligencia, beszédtechnika

Különböző témákat fednek le, például az aktív hallgatás, az érzelmi intelligencia, a beszédtechnika, a testbeszéd és a nem verbális kommunikáció. A tréningek általában interaktív gyakorlatokat, szerepjátékokat és csoportos beszélgetéseket tartalmaznak, amelyek segítenek a résztvevőknek abban, hogy gyakorlati tapasztalatokat szerezzenek és alkalmazni tudják a tanultakat a való életben.

Általában különböző korosztályoknak és csoportoknak vannak tervezve. Az ilyen tréningek kifejezetten fiataloknak szóló változatai minden esetben interaktív, érdekes és szórakoztató feladatokat tartalmaznak, amelyeknek célja a fiatalok motiválása és részvételük ösztönzése.

Az eredmény hatékonyabb kommunikáció

A rendszeres részvétele segíthet a fiataloknak abban, hogy hatékonyabb kommunikátorrá váljanak. A jobb kommunikáció eredményeként javulhat a kapcsolatuk családjukkal, barátaikkal és környezetükkel, valamint javulhat a személyes és szakmai életük is. Az általános célja az, hogy segítsék a fiatalokat abban, hogy jobban megértsék a környezetüket, kifejezzék magukat és hatékonyan kommunikáljanak másokkal.

Nyáron lesz lehetőség ennek kipróbálására. Egy intenzív hetet tervezünk. Amennyiben érdekel itt tudsz érdeklődni: kapcsolat@kulcsarkrisztina.hu

Miben segít a karrier coach?

A coach feladata az ügyfél támogatása a pozitív gondolkodásban és hogy a segítsen meglátni a lehetőségeit. Jellemzően magánéleti és üzleti problémák megoldásában segít. Nem próbálja feloldani a múltbéli traumákat, ehelyett a pozitív pszichológia eszköztárából válogat. Támogatja az ügyfelet a stratégiaalkotásban, a jövő tervezésben, hogy eljuthasson a vágyott célhoz.

Szimpátia alapján válasszunk

Karrier coachot szimpátia alapján kell választani, akárcsak párt. Ha működik a kémia, sikeres lesz az együttműködés. A coach kell, hogy rendelkezzen:

  • reális önkép
  • mély önismeret
  • naprakész tudás a munkaerőpiacról
  • az üzleti világ ismerete, HR szakma ismerete
  • pszichológia, élettatpasztalat
  • érzelmi érettség

A munkahelykeresőknek fontos, hogy online felületeken is legyenek elérhetők. Linkedin, Facebook, Jobmonitor, Dreamjobs stb…Az online profiljaink legyenek naprakészek. Használjunk számunkra releváns kulcsszavakat és legyünk kereshetőek. A HR-esek sokat böngészik az ingyenes adatbázisokat. Így olyan lehetőségek is felbukkanhatnak, amit mi magunk nem érnénk el. Napjainkban online jelenlét nélkül nem működik semmi sajnos. A közösségi média az álláskeresés része lett.

Fontos a vizuális tartalom

A vizuális tartalmak is fontosak. A karrier coach sokat segíthet, hogy jó benyomást keltsünk az online térben is. A személyes ismeretségek és az online álláskeresés ritkán működik. A legjobb, ha a különböző álláskeresési csatornákat ötvözzük. Látszani kell minél több helyen, hogy több lehetőségünk legyen. Gyűjtsük folyamatosan az információkat. Ez nagyban hozzájárulhat az elhelyezkedéshez. Kérnünk kell, hogy kapjunk, tudatnunk kell, hogy álláskeresők vagyunk.

A kapcsolatteremtésre ott vannak a szakmai rendezvények, konferenciák, meetupok. Jelen kell lenni, és így könnyen új ismeretségekre tehetünk szert.

Az elhatározást a tettek is kövessék

Ahhoz, hogy egyről a kettőre jussunk személyes elhatározásra van szükség, azt pedig cselekvés kell, hogy kövesse. Ahhoz, hogy eredményesek legyünk a nem szeretem feladatokat is el kell végezni. Segíthet, ha az álláskeresést tanulási-fejlődési időszaknak tekintjük és részfeladatokra bontjuk.
A karrier coach segít az akcióterv létrehozásában, ezzel segítve a halogatás leküzdését. Fontos az előre tervezés. vannak kevésbé izgalmas és kevéssé kellemes feladatok te nem lehet megúszni az elvégzése őket.

A karrier kulcs szerint az álláskeresőnek szükségem van egy jó pályázati anyagra és megfelelő jelenlétre.

Ez a következő lépésekből áll:

  • múltbéli tapasztalatok és fontosabb adatok összegyűjtése
  • önéletrajz és motivációs levél megírása
  • referenciák begyűjtése
  • Online jelenlét kiépítése Linkedin, Facebook stb.
  • Regisztráció céges adatbázisokban és állásportálok
  • állások megpályázása
  • ismerősök megkeresése, akik segíthetnek

Minden csatornát használjunk az álláskereséséhez

Célszerű minden álláskeresési csatornát használni. nyújtsunk be pályázatot az összes számunkra releváns pozícióra. gyűjtsünk információt minden lehetséges forrásból. Mindez nagyon sok munkával jár, de az eredmény nem marad el. Akkor leszünk igazán sikeresek, ha ötvözzük különböző álláskeresési módszereket. egyaránt használjuk az online, illetve offline csatornákat is. Ha csupán feltöltjük az önéletrajzunkat egy online felületre, és várakozunk kevés az esélye a sikerre.

Napjainkban a cégek keveset költenek toborzásra. előnyös helyzetbe kerülhetnek azok, akik feltöltik az anyagukat a cégek adatbázisába és jelen vannak az ingyenesen kereshető felületeken például Linkedin. Aki ezeket az eszközöket nem használja, számos lehetőségtől esik el.

Optimalizáljuk a cég igényeire a pályázatunkat

Szerencsés, ha cég megoldani valójára, az állás kiírásra optimalizáljuk a pályázati anyagunkat. A személyre szabott üzenet már fél siker.
Az ismerőseink segítségét kérni az álláskeresési folyamatban nem könnyű. Aki kér az kap is, aki csendben van arról nem fogják megtudni, hogy állást keres, így nem is tudnak neki segíteni. Aki elég bátor hozzá, hogy segítséget kérjen, meg fog lepődni milyen szívesen segítenek neki. Az emberek szinte mindig segítőkészek és hajlandóak is segíteni, de ehhez kérni kell. Nem kell mindig egyedül megoldani a dolgokat. Merjünk sebezhetők és gyengék lenni. Ha profi segítségre van szükségünk, arra pedig keressünk egy karrier coachot.

Biztosan jó úton vagy?

Biztosan jó úton vagy?

Jól választottál?

Legyen a hobbid a munkád!

Meg akarsz felelni? Merj kiállni magadért! Merj magadra IGENT-t mondani!
Ezáltal tudj NEM-et mondani! Küzd le a félelmeidet!

www.kulcsarkrisztina.hu  kapcsolat@kulcsarkrisztina.hu  Telefon: +36 20 662 4569

Stresszkezelés könnyedén

A stresszkezelés kikerülhetetlen, az életünket behálózzák a stresszhelyzetek, amelyek egy részére nem vagyunk, befolyással másokat pedig választunk, illetve fel tudunk rájuk készülni. Addig ez nem okoz gondot, amíg ezeket a helyzeteket a helyén tudjuk kezelni. Minél tudatosabban kezeljük, ezeket a helyzeteket annál könnyebben átlendülünk a nehézségeken.

Stresszkezelés

Stresszes helyzet az esküvő, gyermekszületés, ballagás, sőt a nyaralás is érzelmi szinten örömöt adva. Káros stressz például egy baleset, a munkahelyi illetve tanulással, vizsgákkal kapcsolatos feszültségek, természeti katasztrófák, belső konfliktusok, párkapcsolatban éljek vagy jobb inkább egyedül. Ezek mindegyike számos fokozatban létezik és az is számít, hogyan vagyunk képesek fogadni, hogyan reagálunk rá.

A stresszre adott válaszunkat több dolog befolyásolja az egyik legfontosabb, hogy mennyire vagyunk rá hatással, mennyire tudjuk befolyásolni. A váratlan esemény, például egy súlyos baleset nem látható előre, ezért nagy megrázkódtatást okoz. Ezzel szemben például a vizsgázásra már akkor számítunk, amikor elkezdünk egy adott képzést. A megoldások között a stresszkezelés tréning is előkelő helyet foglal el.

Ne hagyjuk felhalmozódni a stresszt az életünkben

A tartós stresszre a test válasza szorongás, depresszió, agresszió vagy az immunrendszer gyengülése, magas vérnyomás lehet. Hosszú távon fizikai betegségek akár szív-érrendszeri gondok, anyagcsere zavarok vagy daganatok is kialakulhatnak a fel nem oldott stressz hatására. A figyelmeztető jeleket érdemes komolyan venni és változtatni ahol lehet.

A stressz levezetésének illetve csökkentésének számos módja van. Számos mindennapi apróság is ide tartozik, mint például a szépen megterített asztal, a finom ételek. A kellemes körülmények között elfogyasztott finomságok oldják a feszültséget.
Egy lazító fürdővel is oldhatjuk a mindennapokban felhalmozódó stresszt. Fürdősókkal vagy olajokkal, gyertyákkal tovább fokozhatjuk a hatást.

Találjuk meg a nekünk való stresszoldást

Az érintés, simogatás a nevetés is lazít és boldogabbá tesz. Ne feledkezzünk meg a passzív illetve aktív pihenésről sem. Színház, mozi, kirándulás, barátokkal eltöltött idő, kinek mi a legmegfelelőbb.
Egy kedves háziállat is terápiás hatású. Egy kutya vagy egy cica gondozása, sétáltatása és a szeretet amit áramoltatunk vele remekül oldja a feszültséget.
A rendszeres sportolásnak is nagy szerepe van a stresszoldásban.
Napi 30 perc kocogás, kerékpározás vagy úszás remek módja a feszültség levezetésének. Bármilyen más sport is tökéletes a testi-lelki összhangunk megteremtésére.
A gyógynövényeket is segítségül hívhatjuk a nyugodtabb élethez. A komló, a citromfű és a levendula illóolaj, tea vagy illatpárna formájában is jó szolgálatot tesz.

 

A konfliktuskezelés fontosságáról röviden

Konfliktusokkal nap, mint nap találkozhatnak az emberek, az utcán, a munkahelyükön és természetesen otthon, a családi körben a párkapcsolatban is előfordulhatnak ezek a kellemetlen szituációk. Az emberek bármennyire is szeretnék, nem kerülhetik el a konfliktusokat, egy dolgot viszont tehetnek velük, hogy megpróbálják megfelelően kezelni azokat.

Vannak olyan emberek, akiknek a konfliktuskezelés könnyedén megy, viszont jelentős számban léteznek olyan személyek, akiknek ez egyáltalán nem működik, sőt, ha meg is próbálják, csak rosszabbodik a helyzet. Egy idő után ezek az emberek a kudarc miatt nem foglalkoznak a konfliktuskezeléssel, ami nem helyes, hiszen az elfojtott érzések, vélemények csak mérgezik a hétköznapokat, az emberi kapcsolatokat és nem utolsó sorban frusztrálttá is teszi az érintetteket.

Ha Önnek is problémái vannak a konfliktuskezeléssel, bátran forduljon szakemberhez, és kérjen tanácsot! Az ezzel kapcsolatos szolgáltatás igénybevételéhez keressen bizalommal elérhetőségeimen!