Hagyjuk abba a múlton való aggódást!

Míg az önreflexió határozottan hasznos, sőt nélkülözhetetlen a személyiségfejlődésünk, ezzel szemben a problémákon körbe-körbe járni, rágódni rajtuk káros, mert megoldás helyett tovább növeli a feszültséget bennünk. Újra és újra felidézve az eseményt saját magunkat vádolva azért, amit tettünk vagy mondtunk vagy éppen azért, amit nem tettünk vagy nem mondtunk.

Akár évekkel később is pontosan fel tudunk idézni egy-egy fájdalmas pillanatot valamely esemény kapcsán. Az önmarcangolás komoly gond, amelyet az életünk során mindannyian megtapasztalunk.

Mi a következménye, ha bennragadunk egy negatív eseményben vagy érzelemben?

A negatív gondolkodás ördögi kör, amelyből nehéz kikeveredni. A folyamatos panaszkodás egy idő után rögzül és szinte leküzdhetetlen rossz szokássá válik.

  • Az egyén mindig a negatív dolgokra fókuszál és arról tud csak beszélni.
  • Ezzel károsítja a mentális egészségét: kutatások szerint a negatív gondolkodás, a hibákra, problémákra való koncentrálás depresszióhoz és szorongáshoz vezet. Ha engedjük, hogy a negatív gondolataink uralkodjanak rajtunk, azzal nehezítjük a pszichológiai egészségünk visszanyerését.
  • A negatív gondolkodás következménye lehet, hogy az egyén egészségtelen megküzdési stratégiákhoz nyúl: alkohol, drogok.

Mivel változtathatjuk meg?

A rágódás szokása rögzülhet. Az abbahagyásához elköteleződés és gyakorlás szükséges. Ha sikeresen abba tudjuk hagyni jutalmul jobb közérzetet kaphatunk és az életünk minden területén hatékonyabbá válhatunk.

Ha elég éberek vagyunk fülön csíphetjük milyen helyzetekben kezdünk aggódni és kapaszkodunk újra és újra a fájdalmas emlékekbe. Ezekben a helyzetekben figyeljünk oda tudatosan a gondolatainkra. Minél előbb felismerjük, hogy megint rágódunk a múlton, annál hamarabb abba tudjuk hagyni.

Gondolkodjunk megoldásközpontúan

Gondolkodjunk megoldásközpontúan. Ha csupán ismételgetjük a problémát és ehhez nem társul a megoldások aktív keresése, akkor nem jutunk előrébb. Tekintsük át mit tanulhatunk az adott helyzetből, tudunk-e bármit tenni, amivel megváltoztatjuk. Külső segítséget is igénybe vehetünk ha egyedül nem látjuk a jó irányt.

Szánjunk elegendő időt a megoldásra. Adjunk maguknak napi 20 percet, amelyben megengedjük magunknak, hogy a nehézséget okozó problémákkal foglalkozunk. Ha ezen kívüli időpontban felbukkannak a negatív gondolatok, akkor figyelmeztessük magunkat, hogy ennek megvan a maga ideje. Azzal, hogy konkrét időt jelölünk ki az aggódásra, hatékonyabbá teszi a megoldás megtalálását.

Foglaljuk el magunkat

Tereljük el a gondolatainkat! Foglaljuk el magunkat, valami egészen mással. Töltsünk el időt a barátainkkal vagy sportoljunk. Mindkét tevékenység elősegíti a szerotonin, a boldogsághormon termelődését és segít közelebb kerülni a megoldáshoz.

Legyünk jelen, legyünk a most-ban! Ismerjük meg magunkat minél jobban. Az önismeret segít felismerni a saját értékeinket ezzel növekedhet az önbizalmunk és kevésbé leszünk hajlamosak problémákon rágódni. Keressük tudatosan az örömöket az életben és éljük meg őket. Mindig abból lesz több az életünkben amire a hangsúlyt tesszük. Ha az örömteli dolgokra figyelünk, abból terem majd több az életünkben.