Stresszkezelés technikák

A hétköznapi stressz egy részét vagy egészét hajlamosak vagyunk lenyelni, persze mi nem tehetjük azt, mint a macska, ha kutyát lát: izmai megfeszülnek, a hátát felgörbíti, a pupillái óriásira tágulnak és dühösen fúj. A veszélyhelyzetet érezve, a stresszre reagálva védekező-támadó helyzetet vesz fel. Kutatások alapján fény derült rá, hogy az állat a különböző a számára veszélyesnek ítélt helyzetekre így reagál és a látható jeleken túl számos biológiai változás megy végibe a testében. Az emberi test is hasonlóan reagál a nyugtalanító külső hatásokra.

A test válasza a stresszre

A stresszhelyzetre adott válaszreakciót menekülési vagy megküzdési ösztönnek is nevezzük. Napjainkban a stresszt kiváltó helyzetek ritkán jelentenek életveszélyt a testünk mégis úgy reagál rá. A forgalom lármája, a nagy tömegben való tartózkodás, a hangos zene, amit nem mi választunk, a zajos munkakörnyezet, lakásfelújítás a szomszéd lakásban és még hosszan sorolhatnánk a stresszt okozó helyzeteket. ezek a zavaró körülmények túlterheltté teszik az idegrendszert, nyugtalanná, türelmetlenné és szorongóvá tesznek, súlyosabb esetben akár depresszióhoz is vezethetnek.

Menedzser típusú feszültség

A stresszérzés másik formája inkább lelki okokra vezethető vissza. Az élethelyzetünkben bekövetkező változások: házasságkötés, válás, munkahelyváltoztatás vagy haláleset a családban is feszültséget idéz elő. Ezek az érzések lehetnek kellemesek örömtelik vagy szomorúak, a mi közös bennük az a feszültség. Az elfoglalt, sőt túlterhelt emberek körében gyakori a menedzser típusú feszültség. Az alany úgy érzi nem tud megfelelni a vele szemben támasztott követelményeknek, túl nagy rajta a nyomás.

Vészjelzés és következményei

A szervezetünkben stressz hatására felszaporodnak a különböző stresszhormonok, amelyek láncreakciót indítanak el. Az első lépés a riadó, amely felszólítja a szervezetet a tartalékok mozgósítására a belső elválasztású mirigyek, főként a mellékvese kéreg hormonjainak kiválasztása révén. A szívverés felgyorsul, emelkedik a vérnyomás, több vér jut az izmokba, a légzés szaporábbá válik, verejtékezni kezdünk. Mindezek hatására felszabadulnak a meneküléshez szükséges energiák. A veszélyhelyzet elmúltával a szervezet működése visszaáll a rendes kerékvágásba. Ha a felpörgetett időszak túl sokáig tart és nem követi nyugodt feltöltődési időszak akkor kimerültté válhatunk és fizikai szinten is egészségügyi gondjaink bukkanhatnak fel.

Testi, lelki hatások

A stressz a szexuális életünkre is hatással van A férfiak merevedési zavart, korai magömlést tapasztalhatnak, a nőknél a vágy hiánya és az orgazmusra való képtelenség fordul elő a leggyakrabban. A menstruációs panaszok egy részéért is a stressz tehető felelőssé. A tartós feszültségben élés kimerültté tesz és számos pszichoszomatikus (lelki eredetű, testi tünetekben megnyilvánuló) betegség kiváltója lehet és depressziót is okozhat. A leggyakrabban előforduló pszichoszomatikus probléma a fejfájás, a gyomor panaszok, magas vérnyomás, az asztma, a fekélyes vastagbélgyulladás, a neurodermatitisz és a reuma.

A stresszt kezelni kell

A feszültség egy bizonyos határig aktivizál, motiválttá tesz. A kihívások, az erőnket, kreativitásunkat igénylő feladatok nélkül unatkoznánk. Néha túl sok jut a feladatokból, megoldani valókból, ilyenkor úgy érezhetjük összecsapnak a fejünk felett a hullámok. Ilyenkor meg kell tanulnunk hideg fejjel kezelni a konfliktus helyzeteket, hogy helyt tudjunk állni az életünk minden területén. Vannak olyan látszatmegoldások, amelyeket érdemes elkerülni. Ilyenek a nyugtató és az élénkítő szerek, a kávé a cigaretta az alkohol, a kábítószer, a túl sok étel fogyasztása. Ezek mindegyike átmenetileg enyhíti a panaszokat, de megoldást nem nyújt, sőt hosszú távon súlyosabb tüneteket okoz, tovább gondokat okozva.

  • Az első lépés a stresszel szembeni harcban a józan mérlegelés. Őszintén rá kell néznünk mi az oka a feszültségnek és milyen eszközeink vannak a változtatásra. Használhatunk stresszkezelés technikákat vagy akár stresszkezelés tréningen is részt vehetünk.
  • Sokat segíthet, ha a mindennapjainkba némi mozgást csempészünk, mert a testmozgás serkenti a szerotonin termelődését, amitől jobb hangulatba kerülünk. Kerékpározni vagy sétálni a szabadban mindenképpen javítja a hangulatunkat.
  • Ősi ösztön, hogy veszélyhelyzetben gyorsabban és felszínesen lélegzünk. Ha tudatosan lassabban veszünk levegőt látványosan és gyorsan nyugodtabbá válhatunk. Az egyenletes lélegzés csökkenti a stresszhormonok termelődését a szervezetben, a szapora szívdobogást is lassítja és a hatására csökken a vérnyomás.
  • Relaxációnak nevezzük azokat a technikákat, amelyek segítenek a testi-lelki egyensúly kialakításában a feszültségoldással és nyugalom teremtésével. Ilyen például az autogén tréning.

 

Hibák, amelyekkel mérgezzük a kapcsolatainkat

Alapvető lelki szükségletünk, hogy kapcsolódjunk más emberekhez és ezek a kötődések, táplálók legyenek a számunkra. Ha ez nem valósul, meg szorongóvá-stresszessé válunk. Van néhány hiba, amelyeket elkerülve választhatjuk az örömteli kapcsolódásokat a lehúzó, fárasztó udvarias képmutatás helyett.

Elvárások

Ide kapcsolódik minden olyan hit, hogy a másik embernek hogyan kellene viselkednie, mit kellene megtennie hogyan, kellene beszélnie és mit kellene mondania. Szeretjük, ha a dolgok az elképzeléseink szerint zajlanak, sőt azt szeretjük, ha a környezetünk gondolatolvasó és maguktól tudják mindezt, ami persze csak a mi fejünkben van. Ezek csupán elvárások… nem kell magától tudnia senkinek semmit. Aki elvár és nem kapja, meg amit úgy gondolta járna neki, akkor többnyire a reakciója kritikus, gúnyos, számon kérő. Gondoljunk, csak bele mi magunk vajon hogyan reagálnánk, ha egy barátunk gúnyosan és számon kérőn tudatná velünk mi az óhaja egy bizonyos dologban? Könnyen menne-e az együttműködés?
Ha nagyobb tisztánlátást szeretnénk ezekben a kérdésekben önismereti tréning keretében fejleszthetjük a tudásunkat.

Célzások

A célozgatás kissé homályos a másik fél számára, és szinte mindig csalódáshoz vezet, ha a nem fogalmazunk tisztán és világosan. A hölgyekre jellemző általában, hogy hajlamosak azt hinni, hogy a párjuk gondolatolvasó és ki fogja találni mit szeretnének. Ez nem mindig sikerül, ezért, ha biztosra szeretnénk menni célozgatás helyett válasszuk inkább a nyílt kommunikációt.

Én üzenetek

Hajlamosak vagyunk rá, hogy a helyett, hogy a saját érzelmeinkről beszélnénk és megfogalmaznánk hogyan érezzük magunkat egy adott helyzetben a másik félről beszélünk: ő mit tett vagy nem tett, ami sajnos legtöbbször támadásnak fogható fel. Ha megtámadnak akkor védekezni kell, a másik fél vagy visszatámad vagy kihátrál a helyzetből. A megoldás elmarad. A „megbántottál” helyett használhatjuk a „megbántottnak érzem magam” üzenetet, ami sokkal jobban hangzik a másik fél szemszögéből.

A múlt sérelmein való rágódás

Egy adott probléma megbeszélését nem érdemes hetekig, hónapokig halasztani, mert ilyenkor már minden érintett másképp emlékszik, emiatt nem a megoldás felé megy a dolog, mert a lényeg elvész. Azon megy majd a vita hogyan is történt pontosan, ami zsákutca.
Egy adott probléma megoldását ne halogassuk, beszéljük meg minél előbb és ne keverjünk hozzá más esetet, csak az adott megoldandóra fókuszáljunk.

A másik fél viselkedésének kiértékelése

Itt a kiindulási pont: aki nem a mi értékrendünk szerint vélekedik egy adott kérdésben vagy nem úgy viselkedik ahogyan mi azt elvárnánk az csakis rossz lehet. Ilyenkor hajlamosak vagyunk címkézni: „X mindig udvariatlan” „Y nem túl okos”, „Z lusta”. Az embertársainkra vonatkozó efféle véleményezés csupán a saját igényeink nem túl szépen való tálalása. Ilyenkor törekedjünk inkább az igényeink pontos kifejezésére, fogalmazzuk meg mire van szükségünk a címkézés helyett. Ezzel jelentősen javulhatnak az emberi kapcsolataink és mi magunk is nyugodtabbak, kiegyensúlyozottabbak lehetünk.

Nárcisztikus játszmák a családban

Egy nárcisztikus vonásokkal rendelkező ember lehet bármily sikeres, elbűvölő és mindenkivel kedves, otthon a családjával már korántsem így bánik. Ennek a kettősség egyszerű oka van, mégpedig az, hogy a nárcisztikus működés mély emberi kapcsolatokban tör a felszínre. A nárcizmus fogalma egyre ismertebbé válik és ezzel párhuzamosan egyre többen kérnek segítséget a nárcisztikus játszmák áldozatai. Esetenként maga a szorongó nárcisz is szakemberhez fordul.

A szorongás nem jogosítja fel a mások bántására

A nárcizmus laikus értelmezés szerint minden önző emberre igaz, de valójában a klinikai nárcisztikus diagnózis mögött minden esetben ott van a lelki sérülés, alacsony önértékelés, kötődési nehézségek és alkalmazkodási problémák. A nem tudatos nárcisztikus érzelmi megnyilvánulásai viselkedésszinten rögzülnek. Jellemző rájuk a grandiozitás, azonban a saját csodálatosságát hangsúlyozó mondatok mögött egy apró rettegő kisgyermek kukucskál. Minél jobban retteg ez a gyermek annál túlzóbbak a mondatok és annál nagyobb az agresszió. A nárcisztikus személy tulajdonképpen szünet nélkül szorong, ami nem ad a számára felmentést a környezet érzelmi terrorban tartására. Adott esetben még arról is szentül meg van győződve, hogy ő tökéletesen működik, másokban van a hiba.

Folyamatos leértékelés

A nárcisztikus személy nem képes átélni valódi mély érzelmeket, csalódást vagy szomorúságot. E-helyett ők dühösek és agresszívek, emiatt a társuk úgy érzi, hogy nem válhat el mert fenyegetőznek és e mögött nem a szeretet áll hanem a sértettség, amely táplálja a bosszúvágyukat. Az empátia sem szerepel az erősségeik között. Énközpontúságuk miatt nem képesek átélni mások érzelmeit, emiatt nehezen illeszkednek be a családi működésbe. A felszínes társas kapcsolatokban jól működnek, itt nem látszik a „valódi arcuk”. A nárcisztikus többnyire remekül kommunikál és igyekszik minden körülötte lévőt apróra zsugorítani a folyamatos leértékelő kritikájával. Ezzel eljuttatva őket oda, ahol már maguk sem tudják mennyit érnek. Ennek az eredménynek a birtokában egyre inkább erőre kap és a saját nagyszerűségét bizonygatva tovább folytatja a rombolást.

Gúzsba kötve

A nárcisztikus karakterrel a kapcsolat kezdetén a menyországban érezhetjük magunkat, de ez sajnos csak a csali. Később amikor már egy mazsolányi önbizalmunk sem marad döbbenünk rá milyen nagy árat fizettünk ezért az illúzióért. A legtöbbször a kapcsolat elején már megszólal bennünk a vészcsengő, de mégis van, hogy évek múltával ismerjük csak fel kivel is vagyunk valójában. Kilépni a kapcsolatban nem mindig egyszerű.

A nárcisztikus játszmájára jellemző, hogy folyamatosan adagolja a másik fél számára, hogy nélküle életképtelen lenne, nem boldogulna anyagilag, rossz anya és semmit sem ér. A folytonos rombolás megteszi a hatását még a legszilárdabb jellemre is. Nehéz hinni a boldogságban és a szabadságban, ha már megfosztottak tőle.

A változás kulcsa

A változásnak részben az is akadálya, hogy a leértékelt fél egy idő után elhiszi, hogy a nárcisztikus párjának igaza van és valóban nem boldogulna nélküle. Az egyik megoldás ilyenkor, hogy a romboló megjegyzéseket úgy kezeljük, mintha viccből mondaná és kilépünk a helyzetből. A másik megoldás pedig az, hogy beleállunk az erőnkbe és őszintén ránézünk miért választjuk, hogy benne maradunk egy ilyen kapcsolatban. Partnerünkkel pedig megbeszéljük, hogy ez így nem felel meg. Mindezt a lehető legegyszerűbben megfogalmazva. Fontos, hogy legyen egy külső segítség ebben, aki nem feltétlenül szakember, elég lehet egy barát vagy rokon, akivel lehet beszélni erről a helyzetről. Sokszor szégyelljük, hogy baj van és titokban tartjuk pedig, ha a nárcisztikus boldogtalan akkor a családja sokat szenvedhet a viselkedése miatt. Az önismereti munka is sokat segíthet.

Van amikor a befejezés a megoldás

Ha úgy látjuk megérett a helyzet arra, hogy kilépjünk akkor forduljunk pszichológushoz, ügyvédhez és a családtagokkal is beszéljük meg mire készülünk. Fontos, hogy ne kapkodjunk, először gyűjtsük össze az erőnket a lassú diplomatikusan lebonyolított folyamathoz.

A gyerekek kiszolgáltatottak

Amikor a nárcisztikussal való kapcsolat megszakítása mellett tesszük le a voksunkat, az egyik nehéz kérdés a közös gyermek vagy gyermekek sorsa. Amikor a nárcisz megérzi, hogy a másik fél távolodik tőle, minden eszközt felhasznál, hogy közelebb vonzza magához a gyermeket. Izgalmas programok, ajándékok. Ilyenkor érdemes elbeszélgetni az érzelmek fontosságáról a gyerekkel. Fontos saját magunkban is tudatosítani, hogy a gyermek mennyi szorongást él át egy nárcisztikus szülő mellett. A legfontosabb, amit tehetünk értük, hogy segítünk neki megérteni mi zajlik benne és támogatjuk abban, hogy ezt képes legyen kezelni.

Fontosak a beszélgetések

A gyerek védelmében a legfontosabbak a beszélgetések, ami persze nem mindig könnyű. Játszhatunk önismereti társasjátékkal is, a lényeg, hogy megtapasztalhassa, hogy igenis szabad beszélnie az érzelmeiről. Kapjon eszközöket a megértéshez és a feldolgozáshoz. Előfordulhat, hogy a gyerek viselkedése megváltozik és úgy tűnhet mintha ellenünk fordulna. Ilyenkor a legjobb, ha továbbra is szeretettel fordulunk felé és segítjük őt a határok kijelölésével. Minél ellenségesebb a gyerek annál jobban szeressük. Ez persze elég sok extra energiát igényel, de minden helyzetnek van megoldása és idővel könnyebb lesz. Kialakíthatunk valami új szokást is például közös séta, ami remek alkalmat kínál a beszélgetésre. A stresszkezelés elengedhetetlen.

Lehetséges a változás?

Az egyik legkézenfekvőbb kérdés amikor kiderül, hogy a párunk hajlamos a nárcisztikus működésre, hogy van-e esély rá, hogy ez valaha változni fog. A változás lehetősége mindig attól függ a másik fél mennyire nárcisztikus. Valószínűleg ő maga is szenved ettől és szeretne szabadulni és előfordul, hogy valamilyen testi tünet vagy esemény okán felmerül az igény a változtatásra, terápiára. Ha azt hiszi, hogy vele minden teljesen rendben van akkor abban is biztos, hogy mindig a másik fél a hibás és az önbizalmát abból nyeri, hogy lerombolja a másikét. Elképesztő mértékben szorong és arra törekszik, hogy keressen valakit, akit leértékelhet. Ezek beragadt érzelmi blokkok, amelyeket sok év terápiás munkája feloldani. A másik oldal viszont aki felszabadul az elnyomás alól és megtapasztalja milyen felszabadító érzés az ítéletek és kritizálás elszenvedése nélkül élni, hát erről nem mond le önként, aki már megtapasztalta.

 

Stresszkezelés vírus idején

A stressz mindannyiunk számára elkerülhetetlen és nem az a legfontosabb mennyit kapunk belőle, hanem az hogy hogyan kezeljük. A stressz szó maga szakítószilárdságot, igénybevételt jelent és arra utal, amikor egy adott helyzetben nagyobb stresszorral szembesülünk, mint amekkorára fel vagyunk készülve.  Egy ilyen helyzet hatására akár össze is omolhatunk vagy az is lehet, hogy felszínre bukkannak a rejtett erőtartalékjaink és erősebbé válunk a hatására. Nem véletlen a mondás hogy: teher alatt nő a pálma.

A pozitív stressz az örömteli izgatottságtól felfokozott állapotunkat jelöli, mint például az esküvő. Ez a fajta stressz kémiai és pszichés szempontból pozitív hatással van a szervezetünkre és edzi a lelki ellenállóképességünket.

Nem mindig van elég erőforrásunk

A negatív stressz egy olyan válaszreakció egy adott kihívásra ahol nem áll a rendelkezésünkre a helyzet megoldására elegendő erőforrás. Ilyen például a koronavírus járvány is. Váratlanul érkezett és anélkül, hogy hatással tudnánk, lenni rá átalakítja a mindennapjainkat. Olyan sokak számára nehezen elfogadható helyzeteket teremt, mint például a maszkviselés vagy a kijárási korlátozás, amelyeket joggal érzünk a személyes szabadságunk megnyirbálásának még akkor is, ha a mi érdekünkben történik.

Ez a semmiből előbukkanó nagy erejű jelenség arra kényszerít bennünket, hogy átértékeljük a mindennapjainkat, és hogy felkutassuk mindazokat a lehetőségeket és erőforrásokat, amelyek segítségével enyhíthetjük a bizonytalanságunkat, amit a korlátozások miatti feszültség okoz. Ha szükséges forduljunk szakemberhez vagy elvégezhetünk egy stresszkezelés tréninget.

A megnövekedett félelem okai lehetnek:

  • Az ismeretlentől való félelem, nem tudjuk pontosan mi is ez és arra sincsen, kész megoldásunk hogyan kell kezelni.
  • Nincs kidolgozott válságkezelési tapasztalatunk.
  • Sokunk számára bizonytalanná vált a jövő gazdasági, pénzügyi, egészségügyi, munkahely terén, vagy ha mi magunk nem vagyunk érintettek, akkor az érintett családtagunk miatt is aggódunk.
  • Túlságosan kevés a tudásunk a témában vagy túl sok áramlik ránk és bizonytalanok vagyunk a hitelességét illetően. Nem megfelelő helyről szerezzük be az információinkat.
  • A bizonytalanság okozta feszültség fizikai és lelki szinten is hatással van ránk, szorongunk, gyengébbé válhat az immunrendszerünk, éberen és nyugtalanul alszunk, ezért állandó fáradtsággal küzdhetünk. Ezek következtében kedvetlenné, demotiválttá válhatunk és az állandóan feszültség miatt túlreagáljuk a napi megoldani valókat.
  •  Koncentrációs problémáink lehetnek.

 

Mi a megoldás?

A legfontosabb tényező a hozzáállásunk. Tegyük tudatossá, hogy ez a helyzet csupán átmeneti. Legyünk megengedésben saját magunkkal és másokkal is. A feladataink és a hétköznapi kihívások száma megnövekedett és az ehhez való hozzáállásunkról mi magunk határozunk.

Ha olyan szerencsések vagyunk, hogy megmaradt az állásunk akkor a megnövekedett felelősség nyomhatja a vállunkat. Az állásukat elvesztők számára pedig az anyagi bizonytalanság és az új munkahely keresésével járó feszültség jelenthet kihívást. A családtagjaink helyzet miatt is lehet, hogy aggódnunk kell, ami szintén feszültté tehet. mindenkinek a saját nehézségeivel saját magának kell megküzdenie.

Mit tehetünk a helyzet könnyebbé tétele érdekében?

Ha minden helyzetben higgadtak maradunk és megtesszük minden tőlünk telhetőt, elég jól álljuk a sarat az éppen elegendő. Nem bántjuk magunkat és a környezetünkben lévő embereket sem. Tudatosan kezeljük a stresszorokat és csökkentünk a terhelésen mindenhol ahol csak lehet. Számba vesszük mi az, amink van és mi az, amiért hálásak lehetünk és a jelen helyzetben beérjük a kevesebbel is. Éberek vagyunk a lehetőségeinkre és ahol lehet élünk velünk. Megőrizve az optimizmusunkat könnyebb lesz kivárni ennek a nehéz helyzetnek a végét, mert mint ahogy semmi sem ez sem fog örökké tartani, még akkor sem ha most még nem látjuk a végét.

Egészséges személyiség: mi kell hozzá?

A stressz önmagában nem betegítő. A stresszre adott válaszon múlik kialakul-e a betegség vagy sem. A világlátásunk és az, hogy megoldásközpontúan gondolkodunk-e szoros összefüggést mutat az egészségünkkel.

A strapabíró személyiség jellemzői

A strapabíró személyiségre jellemző hogy képes az elköteleződésre. Hisz benne, hogy amit tesz az jó, helyénvaló. Vannak, céljai tud teljes emberként élni és cselekedni. Az elkötelezett embernek vannak kitűzött céljai. Képes rá hogy megkülönböztesse a lényegeset a lényegtelentől. Ha akadályok bukkannak, fel a megoldást keresi nyafogás helyett. Ehhez számos eszköz sajátítható el a stresszkezelés tréning keretében.

A változás mindig biztos

A világunkban egyetlen dolog biztos és ez a változás. Minden viszonylagos, elvesztettük azokat a fix pontokat, ami alapján az értékrendszerek között sorrendet vagy összefüggést teremthetnénk. Vannak nézőpontok, amelyek szerint annak az öt embernek az átlaga, vagy akivel a legtöbb időt töltöd el. Ebben sok igazság van. Hajlamosak vagyunk a barátainkat utánozni. Ha ők motiválóak, sikeresek akkor mi magunk is nagyobb eredményekre törekszünk. Érdemes tehát megválogatnunk kikkel töltjük el az időnket.

Az önazonosság kialakulása

Az önazonosságunk kialakulása egy folyamat. Kamaszkorukban példaképekhez ragaszkodunk, a szüleink az egyik legfontosabb mintaadónk akkor is, ha ellenállunk nekik. A tágabb család, az osztályközösség és a barátok is meghatározó. Ez az úgynevezett átvett identitás. Külső dolgok határoznak, meg amelyekkel teljes mértékben tudunk azonosulni akkor is, ha csupán átvett dolgok. A serdülőkorban a személyiség kis mozaik darabkái lehetővé teszik, hogy sokféle képpen viselkedjünk, amelyek akár egymásnak ellentmondó minták is lehetnek. A még éretlen személyiség könnyen billenhetünk ilyen, olyan irányokba.

Kevés a biztos pont az életünkben

Ma a társadalmi elvárások nem adnak hozzá támpontot, hogy szilárd életutunk legyen. A ma embere projektek alapján teremti az életét. Ma már senki nem lepődik meg, rajta ha az üzletember beleunva és belefáradva az üzleti világ taposómalmába fél évre Indiába megy meditálni. Az is természetes, ha csapatépítés címén nagy ereszd el a hajamat buli keretében mindenki elengedi magát. Ez a világ támogat minket abban, hogy éljük meg bátran a résszemélyiségeinket mindenféle rendezettség nélkül és ez egyáltalán nem baj.

Az elköteleződés hiányában a menekülést választjuk

A részekben maradt önazonosság nem teszi lehetővé, hogy elkötelezett életet éljünk. Bármikor manipulálhatók, meggyőzhetők vagyunk, és ezek alapján sodródunk. Az életünk a pillanat megragadásáról szól. Arról hogy éppen a legjobbat vegyük ki az adott helyzetből. Nem a megoldásokat keressük, az adott helyzetben hogyan lehetne jobb, hanem azt hogy hogyan meneküljünk ki belőle. Ha elkötelezettek vagyunk, akkor megoldjuk és nem munkahelyet vagy párkapcsolatot cserélünk egy felbukkanó nehézség esetén.

Az elköteleződés hiánya számos területen gondot okozhat

Ha hiányzik az elköteleződés, akkor erőtlenek leszünk hozzá, hogy következetesek és önazonosak legyünk. A ma fiataljai számára nem természetes az elköteleződés. A személyiségfejlődésük formálódó szakaszát hosszan elnyújtják. Ide kapcsolódnak a mama hotel és hasonlók. Minél tovább gyermeknek maradni, elkötelezettség és felelősség nélkül.  Vannak, akik ezt akár életük végéig is játsszák.
Az elköteleződés hozzásegít ahhoz, hogy olyan személyiséggé váljunk, aki bármilyen helyzetben, betegségben, jóban-rosszban kitart az elvei mellett. Az elköteleződött személyiséggel rendelkező egyénnek bármi adódik akkor is van hite, vannak kitűzött céljai, és képes tenni is értük.
Az elköteleződésnek döntő szerepe van a személyiség kialakulásában.

Stresszkezelés tréning

Hogyan oldjuk a stresszt?

Mindannyian láttunk már rémült macskát felgörbített háttal, felborzolt szőrrel, kitágult pupillákkal. A macska reakciója a veszélyt érezve, ami egy kutya megjelenése a látóterében védekező-támadó pózt vesz fel.  A stressz jelei a mi esetünkben nem biztos, hogy ennyire szembetűnők, de a testünkben lezajló változások hasonlóak.

Stresszforrások

A stresszre adott reakciót menekülési ösztönnek is nevezzük, bár a mai kor stresszhelyzetei nem feltétlenül életveszélyt jelentenek, sőt a legritkább esetben van erről szó, a szervezetünk mégis így válaszol. A hétköznapokban számos alkalommal vagyunk stressznek kitéve, mint például a közlekedésben a forgalom, a zsúfoltság miatt. a szomszéd gyerekek hangosan játszanak, hangos zene szól, a munkahelyi stressz sokféle módját talán nem is kell elsorolni, mindenki a sajátján tudja mely tényezőktől rándul össze a gyomra.

A sok stressz megterhelő a szervezetnek

A zavaró körülmények állandó feszültségben tartanak, túlterhelik az idegrendszert, türelmetlenné, szorongóvá tesznek, amely akár a depressziós állapotig fokozódhat.
Stressz okoznak az életünkben a lelkünkben dúló viharok is. Egy-egy élethelyzet például válás, új munkahely, házasságkötés, kisbaba születése, sok feszültséggel jár. A stressz okozói lehetnek kellemesek éppúgy, mint kellemetlenek, a közös bennük, hogy kibillentenek minket az egyensúlyi állapotunkból.

Az állandó feszültség is sokak számára ismert, a találó menedzserbetegség címkét kapta. Az elfoglalt emberek körében gyakori. A szenvedő alany úgy érzi soha nincs kész a feladataival, állandó nyomás alatt van és össze fog roppanni a ránehezedő feladattömeg súlya alatt.

A szervezetünkben stressz hatására felgyorsul a stresszhormonok termelődése, amelynek következményei a szapora szívverés és légzés, emelkedő vérnyomás és verejtékezés. A vérnyomás emelkedésével több vér kerül az izmokba, amely extra energiát ad a meneküléshez, védekezéshez. A feszültséget keltő esemény elmúltával a szervezet működése visszaáll a normál-állapotba. Ha  túl sokáig maradunk ebben a felpörgetett állapotban, akkor az kimerüléshez vezethet és akár egészségügyi károkat is okozhat.

Testi, lelki hatások

A tartósan feszült állapot életminőség romláshoz vezet és számos pszichoszomatikus betegséghez, gyakran okozdepressziót, kiégettséget. A leggyakrabban előforduló lelki eredetű betegségek a fejfájás, gyomorfekély, a magas vérnyomás, az asztma a neurodermatitisz, a reuma.

Stresszkezelés lehetőségek

A stressz egy bizonyos pontig motivál. Az életünk lapos és unalmas lenne, ha soha nem bukkanna fel semmilyen megoldani való kihívás. a másik véglet, amikor már túlnőnek rajtunk a kihívások és úgy érezzük, összecsapnak a fejünk felett a hullámok. Meg kell találnunk a módját, hogyan kezeljük jól a konfliktushelyzeteket, amelynek remek módja a stresszkezelés tréning, amelynek elérhető a gyermekek számára kifejlesztett változata a Kids’ Skills tréning. Érdemes elkerülni a veszélyes látszatmegoldások, mint például a nyugtatók, altatók, illetve élénkítőszerek. A kávé, cigaretta, alkohol és a drogok átmenetileg és látszólag segítenek, de hosszú távon nagy károkat okoznak nem csupán a testben, de a társas kapcsolatokban is.

Első lépésként keressük meg a stressz valódi okát és nézzünk rá mi az, amit meg kell változtatnunk az életünkben ahhoz, hogy, enyhülhessen a nyomás. A rendszeres testmozgás remek feszültségoldó hatású, a futás vagy séta illetve a kerékpározás jó választás.

A tudatos légzés is feszültségoldó hatású. Az egyenletes légzés önműködően csökkenti a stresszhormon jelenlétét a szervezetben. Csökken a vérnyomás és lassul a szívverés. Ha behunyjuk a szemünket és veszünk néhány mély lélegzetet, máris csökkenhet a feszültség.

Ha már egyedül nem tudjuk megoldani és a túlfeszített tempó miatt állandóan feszültek vagyunk kérjük szakember segítségét.