Generációváltás az értékek megőrzésével

A koronavírus gazdasági hatásainak kezelése új, eddig ismeretlen feladatokat adott a kkv szektornak. A gazdaság lelassult működése és a részleges lezárása, az ügyfelek, partnerek kiesése miatt a hosszútávú növekedésre irányuló tervek halasztásra kerültek. A válsághelyzetben a fennmaradás kerül fókuszba. Az itt és most megoldandók kapnak a legnagyobb szerepet, és még nagyobb hangsúlyt kap a családi vállalkozásokban az értékmegőrzés. A generációváltás kérdése pedig semmit sem veszett a jelentőségéből.

Az utódlás hosszú út

A rendszerváltás környékén indult családi vállalkozások nagy része számára napjainkban eljött az idő, hogy a generációváltás kérdésével foglalkozni szükséges. Az utódlás hosszú út és sok kátyú kíséri. A tapasztalatok szerint a családi cégeknek csupán harmada éli túl az első generációváltást. Az alapító az elmúlt évtizedek alatt minden energiáját a vállalkozás felépítésére fordította és kemény munkával értéket teremtett. A generációváltás maga tulajdonképpen ennek az értéknek a megőrzését jelenti, tehát a családi értékmegőrzésről szól. Ebből a nézőpontból tekintve a generációváltással járó nehézségekre talán könnyebb az érintettek számára elviselni az átmenettel járó nehézségeket.

A cégek egy része nem készül fel a generációváltásra

A tapasztalatok szerint a hazai családi cégek fele nem foglalkozik a generációváltással, semmilyen stratégiát nem alakított ki az utódlásra. Csupán néhány százalékuk rendelkezik írásos tervvel a témában. Utódlás szempontjából nagyon különböző megoldások születnek. Van, ahol a családon belül van rá alkalmas utód, aki tovább viszi a céget és van, ahol külsős vezető segít a cég további zavartalan működésében.

Az utódlás kérdését az alapító tartja kézben

Jellemzően az utódlás kérdését a vállalat alapítója tartja kézben és fokozatosan adja át a tulajdonlással és irányítással kapcsolatos feladatokat az utódoknak. A stratégiai kérdésekben javarészt az alapító dönt a cég működését, a mindennapi ügyintézést az utódok végzik az alapító szakmai és emberi támogatásával. Szerencsés esetben minden résztvevő asszertíven tudja képviselni magát. Az utódok a feladatokon, projekteken keresztül bizonyíthatják az alapító számára, hogy nem vész el a fáradtságos munkával felépített érték, jó kezekbe kerül.

A család és családi értékek nagyon fontosak és ezek az értékek képviselik a vállalkozás értékeit is, ilyenek a – tisztesség, őszinteség, megbízhatóság, becsületesség és családcentrikusság. A családi vállalkozás vezetője joggal büszke a több évtizedes munkatársi kapcsolatokra, ahol még akár házasságok is köttetnek, ami tovább erősíti a közösséget.

Az új generáció új tudást hoz az üzletbe

A család értékteremtésének része még hogy az új generáció az online világban szerzett tudásával, illetve nyelvismerettel rendelkezve ajtót nyithat a nemzetközi piacok felé. A friss informatikai tudás és műszaki szakértelem segítheti a céget a gyorsabb fejlődésben. Az alapítók számára mindezt az utódok tehetik lehetővé.

A mindenben megfelelő utód kinevelésére vagy megtalálására nincs mindenki számára használható recept. A legtöbb családban a fel növekvő generáció veszi át a stafétát: belenőnek a feladatba. Szerencsés esetben szívesen, örömmel teszik ezt és nem csupán kötelességtudatból. Sajnos nem minden esetben folytatja a családi üzletet az utód. Van, amikor az alapító gyermeke nem kíván részt venni a vállalkozás működtetésében. Ez sajnos romboló hatással van a cég jövőképére nézve és van, hogy a cég teljesen felszámolás alá kerül vagy jó esetben eladja az alapító tulajdonos.

Az utódlás érzékeny és összetett kérdés

Számos jogi, adózási, a cég szerkezetével kapcsolatos és pénzügyi lehetőség kínálkozik azokra a helyzetekre is, amikor családon belül nem kivitelezhető a cég vezetése. Kiemelten fontos az emberi oldal, hogy az előd és az utód ambíciói találkozzanak, színesítve a generációs szemlélet béli különbségekkel. Az együttműködés sikeressége nagyban múlik a megfelelő kommunikáción és az egymás iránti tiszteleten. Ezek nélkül sajnos nem lehet sikerre számítani.