Válás, és ami helyette lehet
Szerző: Kulcsár Krisztina
párkapcsolat és család szakértő, tanácsadó, coach
Azt gondoljuk, hogy egy kapcsolatba egy felnőtt férfi és egy felnőtt nő lép. Miközben a legtöbbször két gyerek érkezik, és velük együtt a tudattalanul elraktározott elvárásaik. Hogy megtanultunk-e szeretve lenni és kötődni, jelentősen befolyásolja, miként működünk majd kapcsolatainkban.
A másik fontos tényező, hogy a mai társadalmi elvárások a tökéletességre hívja fel a figyelmet. Légy tökéletes! Nő, férfi, anya, apa, férj, feleség, munkatárs stb. Legyen tökéletes a házasságod! De ez hova vezet?
Boldogan élünk amíg meg nem halunk
Ami mindenképpen biztos, hogy minden társadalom alapját a férfi és nő közötti házasság képezi. A felnőtté válást követően (azt gondolják, hogy felnőtté váltak) az emberek többsége házasságot köt. Minden esetben arra készül a nő és a férfi, hogy „boldogan élnek, míg meg nem halnak”. Tehát elmondható, hogy nem azért kötnek házasságot, hogy megkeserítsék egymás életét. Sajnos hazánkban is nagy a válások száma, minden 10 házasságra 6 válás jut. És mindez a házasság első 3-5 évében! A csonka családban felnőtt gyermekek száma pedig eléri a 60 %-ot.
De mi lehet az oka, annak, hogy egy házasság tönkre megy?
Az összehangolt együttműködés a kapcsolatban segítségünkre lehetne. Életünk más területein érezzük, hogy képeznünk kell magunkat. Fontosnak tartjuk a tanulást. Éveken keresztül képeződünk, egyetemre járunk, külön képességeket szerzünk. De nem vesszük figyelembe a házassággal, gyermekvállalással kapcsolatos tanulmányokat. Így nem meglepő, hogy nem vagyunk annyira sikeresek ezen a területen. Hiszen már az sem elmondható, hogy „otthonról hozta”. Hiszen régen együtt éltek a generációk, így az élet és az életvezetés csínját-bínját el lehetett lesni a nagyszülőktől, szülőktől. Ma mindenki magára van hagyva pici lakásában. A mai fiatalok többsége már csonka (vagy mozaik) családból származik. Mai társadalmunkat, világunkat a narcisztikus vonás jellemzi. Mindenki a külsőségekre ad. Ezért sokkal fontosabb, hogy milyen lesz a menyasszonyi ruha, hol lesz az esküvő, milyen zene lesz stb…
Családi minták
De min van belül? Mennyire ismerjük a másikat? Milyen megoldásokat hoztunk otthonról? Milyen konfliktuskezelési stratégiánk van? Hogyan kommunikálunk? Döntéseket hogy hozunk? Hogy vitatkozunk? Hogyan kérünk bocsánatot? Mennyire ismerjük a kedvesünk szüleit? Milyen elvárásaink vannak? Milyen spirituális szinten vagyunk? Mennyire toleráljuk a másikat? … és még sorolhatnám!
Ilyen és ehhez hasonló kérdésekkel tisztában kell lennünk. Erre lenne jó a kapcsolati kultúrára való felkészítés. Ma divatosabb kifejezése a Családi Életre Nevelés. Az egyházakban a házasságra való felkészítés (jegyes oktatás) kifejezést használják és kötelező jellegű.
Majd megszületik egy-két év múlva a gyermekünk és még jobban szembesülünk a különbségekkel. Itt már a fent felsorolt kérdéseken is túlmutató kérdések is felmerülnek, hogyan neveljük gyermekünket? Ez még jobban megterheli a kapcsolatot és jön a válás.
Mi is a házasság, amire kisfiú/kislánykorunk óta készülünk?
A házasság isteni ős-normájánál két döntő jelentőségű szóra kellene figyelnünk: “elhagyja” és “ragaszkodik”. A házasságkötésben oldás és kötés van együtt. Oldódás az eddigiektől és kötődés egy újfajta kapcsolatban. Akkor valósul meg a házasság normája, ha az oldás és a kötés harmonikusan együtt van. Jaj annak az embernek, aki nem tudott kioldódni apjának és anyjának a kötelékeiből és úgy megy bele a házasságba. Kétfelé szakad a lelke és tönkremegy a házassága.
Hogy ezt a kapcsolatot jobban megértsük, gondoljunk arra a legelső kapcsolatra, amilyen az anyának a gyermekéhez való viszonya. Ez mérhetetlenül más minőségű, mint ahogy később a férfinak a nőhöz való kapcsolata a házasságban kialakul. Az életnek a rendje az, hogy először ez a kapcsolat valósuljon meg: az anya szereti, neveli és gondozza a gyerekét. Azután, ennek fel kell bomlania, hogy egy másfajta kapcsolat létrejöhessen. Nem is olyan egyszerű ez az “oldás” és “kötés’, ha ezt az élet kibontakozásában nézzük. Három szót kell mondanunk, mint az élet kifejlődésének fő állomásait:
Kötöttség, szabadság és szövetség.
Az anya és gyermeke között kötöttség van. Ennek körülbelül a 15. életév táján szabadságba kell átmennie, majd később ezt a szabadságot oda kell adni egy másvalakinek úgy, hogy szövetség, házassági szövetség jöjjön létre közöttük.
Anya és gyermeke között nem annyira az én és a te viszonya van, hanem az, ahogy az anya önmagához viszonyul a gyermekében. Az anya az a törzs, amelynek a gyerekek az ágai. A gyerek számára viszont az édesanya mindig az életforrása, a biztonságos hely, ahová menekülhet. Egészen más kapcsolat, mint amilyennek később kell kibontakoznia a férj és feleség között. És nagyon sok házasságban eleve az a tragédia, hogy megmaradt az anya és gyermek között ez a kapcsolat, nem történt meg a felszabadulás ebből a kötelékből és éppen ezért nem sikerülhetett jól a házasságkötés.
Anya vagy feleség?
Ma már sokféleképpen bizonyítják a pszichiáterek, hogy rengeteg válásnak a gyökerében az van, hogy “nem hagyja el” valamelyik házastárs az előző kötöttségét. Megpróbálja ugyanazt a viszonyulást “átmenteni” a házastársára. Például a nő a férfiben apa-pótlót, vagy a férfi a nőben anya-pótlót keres. Az az igénye, hogy a felesége úgy szeresse, ahogy az édesanyja tette. Ez a gyermeki viszonyban boldog és kedves, hogy szeretnek engem. De ha ezt az élményt akarja valaki átmenteni a házasságába, az katasztrófa.
Tehát a házasságnak a normája ebben a két szóban fogalmazható meg: eloldódni és úgy kötődni. A házasságnak az első normája: “elhagyja”. Az eddigi kötelékekből kioldódni azért, hogy alkalmas legyen egy újfajta köteléknek a megkötésére.
A másik norma az, hogy “ragaszkodik a feleségéhez”. Döntést hozott arra nézve, hogy egészen újszövetséget teremt. Ez a döntés felelős erkölcsi döntés és megmásíthatatlan, végérvényes, halálig érvényes döntés. Ragaszkodik hozzá!
Gondolkozzunk csak el ezen a mondaton: elhagyja atyját és anyját és öntudatos, felelős döntéssel ragaszkodik feleségéhez. Az, hogy “elhagyja” nem azt jelenti, hogy anyagilag nem támogatja, nem tiszteli többé. Nem erről van szó.
Tökéletesség nem létezik
Ha visszagondolunk az elején leírtakhoz, hogy a társadalom tökéletességre hív, és nem vesszük figyelembe a tanításokat, úgy érthető a válások számának növekedése! A tökéletességről már több tudomány írt, hogy milyen negatív hatással van az emberekre, kapcsolatokra. Gondoljuk át, hogy hányan leírták már a házasság tudományának a titkát, hogy a krízisekből igenis lehet segítő lendületet venni. Nem kell mindjárt szétszaladni, mert nem sikerült a “tökéletes házasságot”’ megvalósítani. „Elég jó” házasság is elegendő! A krízisekből, megküzdésekből ki lehet hozni valami jót! Csak tenni kell érte!
