Mária Rádió Magazin: Iskolakezdés

Minden családban nagy változások észlelhetők, amikor a gyermek bekerül egy közösségbe. Ez már a bölcsödével kezdődik és még az egyetem is ide tartozik. Ilyenkor a család minden tagjának el kell kezdeni a változásra való felkészülést. És itt nemcsak a gyerekre gondolunk, hanem saját magunkra is, apákra, anyákra, nagyszülőkre. A nyarat, illetve már az ezt megelőző időszakot is arra érdemes használni, hogy elkezdjük a felkészülést. Mindenki tudja, hogy ez nem megy egyik pillanatról a másikra. Mint mindenhez ehhez is időre van szükségünk. A lelkünknek, a saját szerepünk újra definiálásának, a kapcsolataink átváltozásának, a belső harmóniánknak, a saját élményeink újra éléséhez és még sorolhatnám.

Mielőtt még a belevágnánk a gyakorlati kérdésekbe, egy-két gondoltot ejtsünk néhány szót a kötődésről. Mivel ennek jelentősége van, hogyan is tudunk csatlakozni egy közösséghez, csoportokhoz, emberekhez.

Kezdjük az Ősbizalommal, ami születéstől 1 éves korunkig tehető. Itt alakul ki az érzelmi biztonság. Ennek alapja az igények felismerése és annak kielégítése. A gyermek kötődési mintázata alapja a felnőtt kötődési mintázatnak. De mit is jelent mindez: biztonságos kötődésről akkor beszélünk, ha a szülő gyorsan empatikusan reagál a gyermek szükségleteire. Ezzel szemben bizonytalanul kötődő, elkerülő magatartásról akkor beszélünk, amikor egy elutasító anyánk van, aki nem tudott szeretet és biztonságot nyújtani. Még két különböző kötődésről beszélhetünk, de ezek már klinikai vonatkozásúak. Erre itt nem térnék ki.

Látjuk mennyire fontos a kötődés tisztázása, akár saját magunkkal szemben is. Hiszen, amikor először elvisszük gyermekünket a bölcsödébe vagy az óvodába, már ott tapasztaljuk, hogy mi hogyan állunk ehhez a helyzethez. Mennyire fájdalmas ez nekünk. Lehet, hogy a gyermek örül, hogy kortásakkal játszhat, mi viszont ott állunk az ajtóban és sírunk. Ha el is kezdtük saját magunk felkészítését és ezzel egyidejűleg a gyermeket is, még akkor is előfordulhat a fenti jelenet. És ilyenkor lehet, hogy csak a saját magunk szerepének a változásával állunk szembe és akkor kezdjük el megtapasztani igazán, mire is akartuk magunkat felkészíteni. De ott abban a pillanatban lesz csak az egész elméletből tapasztalás. És itt még nem is beszéltünk arról, hogy a gyermek egyáltalán, hogyan éli meg az óvodába, közösségbe kerülést. Tudja-e már a „távolban szeretni tudást”. El tud-e válni az anyjától, bízik-e abban, hogy az anya visszajön és az óvodai gondozókkal biztonságban lesz. Szóval itt jön és válik ketté az ősbizalom és az anya saját félelme az elválástól. Hiszen, ha mi szülők nehezen tudjuk megélni az elválást, ezt a gyermekünk megérzi és elkezd minket védeni, oltalmazni. Nézzük meg nekünk mennyire nehéz az elválás? Hiszen érezzük, hogy megváltozik a gyermekünkkel a kapcsolatunk, DE a szülőtársunkkal is. Más kapcsolatban fog tovább működni a család.

De ismét lépjünk egyet vissza például a nyárra. Hogyan is kezdjünk el készülni az iskolára?
Fontos kérdés, mikor kezdi el érdekelni a gyereket, hogy iskolás lesz? Mikor és milyen formában beszélünk róla?
Fontos szerepe van az iskola előkészítésénél az óvodának, hiszen ők azok az óvodapedagógusok, akik napi szinten jelen vannak a gyermek életében. Milyen játékokat, meséket használnak ehhez. Mi sokat segíthetjük a munkájukat, és gyermekünket és nem utolsó sorban a magunk felkészítését azzal, hogy mesélünk a saját iskola kezdésünkről. Mi mennyire vártuk? Mit vártunk benne? Mennyire szerettük? Ma hogyan gondolunk vissza rá? Ő mit gondol róla?

Szülői feladatunk és szerepünk továbbra is jelentős. Ki kell választanunk gyermekünk számára (ezt szeretném hangsúlyozni, hogy a GYERMEKÜNK a lényeg, nem a mi egónk) a legmegfelelőbb iskolát, tanítót. Fontos szerep lép előtérbe; ismerjük-e egyáltalán ennyire gyermekünket vagy magunkat? Mit helyezünk előtérbe?
A közös felkészülés fontos eleme, mely hosszú időre kihat, hogy együtt készüljünk, szerezzük be a szükséges eszközöket (íróasztal, szék stb.), és vonjuk be a szobájának esetleges átalakításába. Hiszen szüksége lesz egy nyugodt tanulóhelyre, nyugodt körülményekre, ahol elkezdheti tanulmányait. Készülődés közben sokat tudunk beszélni a változásról, hiszen a „babás” játékok kicsit hátrébb kerülnek és „csak” a nagylányos/fiús dolog kerülnek előtérbe.

Nagyon fontos a folyamatos bíztatás, dicsérés, elfogadás, bátorítás. Ezt a négy fogalmat jó, ha a következő évekre felírjuk magunknak akár a hűtő oldalára, hogy ne feledjük el minden nap bíztatni, dicsérni, elfogadni és bátorítani gyermekünket. Így tudunk neki nagyobb biztonságot adni és kicsit megkönnyítjük az amúgy szokatlan helyzetét.
Ne terheljük túl gyermekünket! Nem kell már az óvoda végére négy nyelven beszélni, olvasnia, írnia. Tudjon nevetni, kacagni, szaladgálni, labdázni, boldog gyerek lenni. Az első év sem arról szól, hogy akkor most megszerezzük az első diplomát! Hagyjunk neki időt! Neki is hozzá kell szokni az új rendszerhez. Az iskola már nem óvoda. Lesz még ideje megtanulni mindent. Először tanuljon meg tanulni és szeressen meg tanulni. Itt fontos, hogy legyen nyitott és kíváncsi. És tartsuk is fenn a kíváncsiságát. Tehát a legfontosabb a bíztatás, dicséret, elfogadás és bátorítás. Délután és este legyen idő beszélgetni a szülőkkel, legyen idő játékra, pihenésre. Fontos a pihenés. El fognak fáradni még a legmasszívabb gyerekek is, akik az oviban már nem aludtak, hiszen ők már nagyok! Na, kérem szépen, itt már olyan fáradtak lesznek délutánra…

A társas kompetenciák fejlesztésénél is fontos szerepe van a szülőknek. Igaz ennek nem csak az iskola kezdésnél van jelentősége. De a közösséghez való kapcsolódásnál igen. Hívjunk kortársakat. Segítsük a barátkozást. Minta alapján tanulja ezt is a gyerek! Tehát ha mi nyitottak vagyunk az emberek, a társas kapcsolatok iránt, úgy a gyermekünknek is könnyebb lesz.

Mindezek ellenére előfordulhat, hogy valami mégis nehezebben megy a gyermeknek és ez meg is mutatkozik. Figyeljünk oda a szorongásra, a bepisilésre, körömrágásra, hasmenés, hányásra, lázra. Ez általában valamilyen intenzív és túlzott félelemmel áll kapcsolatban. Ilyen lehetnek: az iskolai teljesítményhelyzetek stresszkeltő volta, túlalkalmazkodás az iskolai követelményekhez (szorongó, befelé forduló gyerek), kortársközeg kirekesztése, rosszul kezelt tanár-diák konfliktus.

Egy a szülők által használt fogalom az iskolafóbiánál, a gyermek szeparációs szorongása esetében, a gyermek valójában nem az iskolától fél, hanem a szülőtől való elszakadástól, a magánytól.

Mindezek elkerülés, illetve megoldása, ha a gyermekünkkel sokat vagy még többet beszélgetünk az iskolába jövet-menet, otthon közös tevékenységek közben érzékenyen és odafigyelően. Figyeljünk arra, hogy ilyenkor ne az osztályzat, a házi feladat, az iskolai értékelés álljon a beszélgetés középpontjában, hanem a gyermek érzései. Igyekezzünk szülőként reálisan felmérni – bár tudjuk mindenkinek a saját gyermeke a legokosabb, legszebb, stb. – gyermekünk képességeit, lehetőségeit és ne várjunk el tőle olyan teljesítményt, amire nem képes. Fogadjuk el gyermekünket kudarcaikkal, problémáikkal együtt, ekkor tudunk esélyt adni azok megszűnésére.

Beszéljünk kicsit a házi feladatról. Sok helyen azt tapasztalható, hogy az első osztályban még nincs házi feladat. Maximum hétvégén van olvasás gyakorlás. Mivel minden gyermeknek bent kell lennie az iskolában délután is, hogy a házi feladatát elkészítse, így a nem értés esetén a magyarázat és a gyakorlás is az iskolában történik. Mi szülők vagyunk elsősorban és nem tanárok! Mi segítsünk neki, nézzük át a házit, érdeklődjünk, mit tanultak stb., ne tanítsuk a gyereket! Ne tudjunk mindent jobban a tanárnál. Ez veszélyes a gyermekre nézve! Nekünk szülőknek is van mit tanítani, átadni a gyermeknek, ami legalább olyan fontos, mint a matematika vagy a töri. És ez az érzelmi biztonság adása és megtanítása, az érzelmi intelligencia, az életbe való beválás. Nem könnyű feladat, úgy ahogy a szülőség sem könnyű! És a szülőség készségét, kompetenciáját sem tanítják.

Másik fontos kérdés az osztályzat. Emlékeznek még a fenti négy szóra? Ezekkel a szavakkal csodákat tudunk tenni, még egy közepes képességű gyermeknél is! A szidás, a teljesítmény felállítás, az ajándékozás stb. nem segít. A bíztatás, dicséret, elfogadás és bátorítás már igen. Beszélgessünk vele! Ismerjük meg problémáit, gondolatait, érzéseit.

Még két gondolat a kütyükről! Tanuljuk meg jól használni. A tiltás nem segít! De pl. étkezés közben nem kell telefonálni, facebook-ozni stb. Legyenek tiszta határok, beszéljék meg közösen mi a legelfogadhatóbb a család számára. Ebben állapodjunk meg. És ami fontos, mi is tartsuk be a megállapodást!

0 válaszok

Hagyjon egy választ

Want to join the discussion?
Feel free to contribute!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.