coaching

PSZICHOSZOMATIKUS BETEGSÉGEK

A pszichoszomatikus betegségek elnevezés a test (görögül szóma) és a lélek (psziché) kölcsönhatásának zavarára utal. A pszichoszomatikus betegségek mechanizmusa – azaz a test és lélek megváltozott kölcsönhatásának mechanizmusa máig sem teljesen feltárt. A pszichoszomatikus tünetek keletkezése a legtöbb esetben megoldatlan lelki vagy szociális problémák jelenlétére utal, amelyek szomatizáció útján adnak jelzést.

A “pszichoszomatikus orvoslás” a testi, lelki, társadalmi kölcsönhatásokat is vizsgálja az emberi betegség keletkezésében, lefolyásában és kezelésében. Hiszen, ha a test súlyos betegségben szenved, az kihat a lélekre is – de ez fordítva is igaz.

Pszichoszomatikus betegségek

Megmagyarázhatatlan testi tünetek

Megmagyarázhatatlan testi tünetnek nevezzük az olyan tüneteket, amelyeket a szakemberek nem tudnak hagyományos orvosi diagnosztikus címkével ellátni. Ezek azok a tünetek, melyek megfelelő kivizsgálás után nem értelmezhetőek teljes mértékben valamely ismert betegség tüneteinek. Illetve, ha sikerül is a tünetek alapján diagnózist felállítani, a testi panaszok és az általuk okozott egyéb következmények (például: társas élet beszűkülése, munkaképesség csökkenése) fokozottabbak annál, amit a betegség indokolna. Ez a “kizárásos diagnózis” nem azt írja le, hogy mi a zavar, hanem azt, hogy mi nem, és így nem ad támpontot az orvos számára a beteg kezeléséhez.

A megmagyarázhatatlan testi tünetek – ún. szomatizáció vagy funkcionális kórképek – olyan súlyosak lehetnek, hogy akadályozzák, sőt lehetetlenné teszik a normális életvitelt, és az érintett személyre, közvetlen környezetére, az orvosra, az egészségügyre és a társadalomra komoly terhet rónak.

Lelki problémák a testi panaszok hátterében

A pszichoszomatikus tünet egyfajta kommunikáció olyan körülmények és szabályok között, ahol a tünet megjelenik és állandósul. A tünet tehát “beszél”: kifejez egyfajta szimbolikus értelmet.

A beteg teste szó szoros értelemben “kommunikál”, hiszen a test üzenete hat arra a közegre, melyben megjelenik. Az orvosi rendelőket felkeresők nagy százalékban általános közérzettel kapcsolatos problémákkal jelentkeznek. A zavarok felét pszichoszomatikus panaszok teszik ki, és ezek szervekre gyakorolt hatásait orvosilag nem lehet mérni.

Általában a következő lelki eredetű közérzeti zavarok merülnek fel: megmagyarázhatatlan félelem, alvászavar, depresszió, idegesség, tespedtség, zavartság, kimerültség, érdektelenség, szexuális örömérzet csökkenése. Igazi szervi problémák nélkül további szervi működésbeli zavarok alakulhatnak ki, például légzési-, keringési zavarok, gyors szívdobogás, ájulás, azonosíthatatlan eredetű fejfájás, hát- és gerincfájdalmak, emésztési zavarok, étkezési panaszok – hasmenés, székrekedés, hányás, testsúlyváltozás -, szexuális zavarok, bőrtünetek, és még hosszan sorolhatnánk.

Lelki problémák a testi tünetek hátterében
Miért alakulnak ki a pszichoszomatikus zavarok?

Milyen tényezők játszanak szerepet a pszichoszomatikus zavarok kialakulásában?

Előfordul, hogy az emberekre háruló társadalmi, szociális vagy családi terhelés eredményez ilyen zavarokat. A stressz bármilyen formában megjelenhet: háborúk, természeti katasztrófák, szociális körülmények, súlyos betegség, haláleset, válás, munkahely elvesztése. Vannak bizonyítékok amellett, hogy bizonyos szükségletek, érzelmek, megküzdési stílusok is növelhetik a pszichoszomatikus zavarok kialakulásának valószínűségét.

Lehetnek az embereknek szomatikus gyenge pontjaik, olyan szerveik, melyek eleve elégtelenül működnek, vagy stressz hatására válnak azzá. Például a gyenge gyomor-bélrendszerrel rendelkező emberek gyomorfekélyre hajlamosak. A szervek hibás működése lehet egyéni biológiai reakciók eredménye is.

Vannak, akik stressz hatására verítékezni kezdenek, másoknak megfájdul a hasa, felgyorsul a szívverése, illetve a vérnyomása emelkedik meg. Ezek az “eltérések” hiába normálisak, az ismételt igénybevétel kimerítheti az adott szervet és betegséghez vezethet. Kimutatták például, hogy vannak, akik az átlagosnál gyakrabban reagálnak a stresszre átmeneti vérnyomás-emelkedéssel. Ők nagyobb valószínűséggel lesznek hipertóniások (magas véryomás betegség). Mások az átlagosnál több gyomorsavat választanak ki, náluk valószínűleg a gyomor nyálkahártyája fog annyira károsodni, hogy fekély alakul ki.

Kérdésed van, bejelentkeznél? Keress bátran!

Kulcsár Krisztina, coach