A nyári szünet a pihenésről szóljon

Néhány évtizeddel ezelőtt a nyári vakáció még valóban gondtalan semmitevést jelentett. A gyerek addig aludt amíg csak jólesett neki. Ha kedve szottyant naphosszat bandázott az utca béli gyerekekkel és senki sem akarta minden percét beosztani. Napjainkban sok szülő hiszi azt, hogy a gyereknek minden percét be kell osztani a nyári szünetben is, hogy ne unatkozzon. A pszichológus szemével ez helytelen: a szünidő arra való, hogy a gyermek pihenjen.

A tanulás tilos!

Vannak nézőpontok, amely szerint a gyereknek nyáron is tanulnia kell, hogy ne jöjjön ki a gyakorlatból és ne felejtsen el mindent szeptemberre. Ez egy óriási vétek a gyermek ellen, mert sokkal nagyobb szüksége van a pihenésre, mint némi extra tudásra. A rendszeres gyakorlás csak zenészek és élsportolók esetében szükséges, de egy nagyobb megterhelés, verseny után ők is kaphatnak néhány hét pihenőt. A gyermek számára ideális szünidő derűs hangulatban zajlik a szülőkkel, minden teljesítmény kényszert mellőzve. A szülőnek nem kell folyton azon erőlködni, hogy boldoggá tegye a gyereket, elég, ha biztonságban és szeretve érzi magát és tudja, hogy számíthat ránk.

A tudás pihenésközben raktározódik el

A vakáció alatti tanulás következménye fáradt gyermek már a tanévkezdéskor, aminek pedig egyenes következménye a gyenge teljesítmény. Az egyes tanulási szakaszok közötti szünet során a tudás elraktározódhat, ez pedig pihenés közben megy végre a legkönnyebben. A pihenés a tudás elmélyüléséhez, mint például az olvasás és az írás éppen olyan fontos, mint a gyakorlás. Az a gyerek, aki egész nyáron gyakorolt szeptemberben ügyesebbnek mutatkozik, a nyarat végig pihenő pedig úgy tűnik mindent elfelejtett. Mindez októberre letisztul: a nyarat végig pihenőnek minden eszébe jut, még az is könnyen megy a mi a szünidő előtt nem ment. A pihenés helyett tanuló gyermek pedig októberre elfárad és unni fogja a tanulást.

Legyen minél több közösen eltöltött idő

Napjainkban az iskolarendszer igen gyors tempót diktál év közben és sok gyermek jár emellett különórákra, edzésekre, szakkörökre. Ezek miatt még inkább indokolt a nyári szünetet végig pihenni. Ilyenkor lazíthat, feltöltődhet, élvezheti a semmitevést és a szabadságot. Ez nem kell, hogy a szó szoros értelmében semmitevés legyen: a gyerek nem szigorúan kötelező jelleggel besegíthet a bevásárlásba, főzésbe, autómosásba. A cél a szülőkkel közösen eltöltött idő. A lényeg, hogy a gyermek érezze fontos, amit csinál, elismerik a teljesítményét és figyelmet kap. A derű és nyugalom éppen elegendő a kellemes vakációhoz. Az érzelmi jelenlét, az, hogy a gyermek választ kap a kérdéseire, figyelnek rá kiegyensúlyozottá és magabiztossá teszi.

 Az elegendő alvás is fontos

A könnyedségben, derűsen eltöltött idő pihentet és az alvás is. A nyári szünidő elején érdemes hagyni a gyereket, hogy hosszabban aludhasson, de azért ne szundikálja át a napot. legyen benne valamiféle rendszer. Az éppen ehhez van kedvem dolgokból legyen több, valamiféle keretek között. Töltsünk időt vele, de választhasson: ha nem akar táborba menni akkor ne legyen kötelező és ha a szobában akar olvasni a szabadban játszás helyett, akkor megtehesse. Ha úgy érezzük keveset foglalkozunk a gyermekünk nevelésével, ne most próbáljuk bepótolni minden elmulasztott fegyelmezést.

Vannak gyerekek, akiknek ki sem lehet venni a könyvet a kezéből, egyiket falja a másik után. Az olvasni kevésbé szerető gyermeknek meséljünk, ezzel fejlesztve fantáziáját kreativitását. Ha erőltetjük az olvasását ellenkező hatást érhetünk el vele, még kevésbé fogja a szeretni. Keressünk a számukra izgalmas történeteket, mint például a Harry Potter vagy a Gyűrűk ura, hogy kedvet kapjanak. A nagyobb gyermekek egymásnak is felolvashatnak belőle. A tévé nézést határok között engedjük, különösen tíz év alatti gyermek számára. Ugyanez vonatkozik a számítógép és a mobiltelefon használatra is. Tanítsuk meg a gyermeknek, hogy ezek használati tárgyak és arra is, hogy ne a gép uralkodjon felettük. A legjobb megoldás, ha együtt választunk a gyermekkel közösen nézzük meg. Így felteheti a kérdéseit a műsorral kapcsolatosan, ha vannak. Beszélgessünk a gyerekkel, bátorítsuk, hogy tegye fel a kérdéseit. A keveset mozgó és keveset beszélő gyermekek között több a beszédhibás, mert a beszédfejlődés alapja a mozgás.

 A szülőnek is jár a pihenés

A nyár a szülő számára is a pihenés időszaka. Nem kell a gyerek számára folyamatosan programokat szervezni. Igazán szép és kellemes akkor tud lenni a nyár, ha mindenki szabadságként éli meg. Ma ezt nagyon nehéz megvalósítani, mivel a szülőknek kevés a szabadsága és a nagymamához sincs módja minden gyermeknek elutazni a nyári szünet idejére. Az elmúlt évtizedekben amikor több nemzedék élt együtt a gyermek számára volt minta, társaság: nagyszülők, nagynénik, nagybácsik, nem kizárólag a szülőkre hárult a gyermek nevelése, felügyelete és szórakoztatása. Ez mára megváltozott a szülő a gyermeknek való kiszolgáltatottság miatt ritkán tud pihenni. Erre pedig nagy szükség van. Pihenés nélkül kevés lesz az energia az év többi részében a gyermekre figyelni.

A szünidőt az iskolába induló gyermek számára ne rontsuk el a „majd meglátod, ha iskolás leszel milyen sok feladatod lesz” kezdetű üzenetekkel. Hadd várják az iskolakezdést mint egy új kalandot, a vakáció pedig örömteli izgatott várakozással teljen. A már iskolásnak se kelljen azt éreznie, hogy most is minden nap feladatok várják. Bízzunk meg benne, hogy amikor kell önállóan elvégzi, ami rá tartozik és most csal gondtalanul élvezhesse a szünidőt.