coaching

KULCSÁR KRISZTINA

Párkapcsolati coach, házassági tanácsadó, „face to face” tréner, pszichodráma vezető, coach

Kulcsár Krisztina coach

Alapvégzettségemet tekintve közgazdász vagyok. Kb. 15 évvel ezelőtt éreztem úgy, hogy más a hivatásom. Az egészség és a lelki harmónia az utam. Így az elmúlt több mint 13 évet a fejlődésemnek, a képzéseimnek szenteltem, annak érdekében, hogy klienseimet megfelelően tudjam kísérli a fejlődésük útján.

Az évek során több helyről is irányból közelítettem meg a szakmát, mivel úgy gondolom, így tudok a legszélesebb körben a leghatékonyabban segíteni. Az évek során többek között a SOTE Magatartástudományi Egyetem Pszichoszomatikus osztályán, a XI. kerületi Önkormányzat több projektjén és egyetemi oktatóként is dolgoztam.

Szakmai tapasztalat

2017 – EMMI, szülőképzés szakértő

2017 – Óbudai Egyetem külsős felkért óraadója (szervezeti magatartás, kommunikáció, családi kapcsolatok)

2017 – Frigyelem, polgári jegyes oktatás (ma már 10 kerületben Polgármesteri ajánlással)

2017 – EMMI, CSÉN munkacsoport szakértője

2016 – Összefogás a Gyermek és Családbarát Magyarországért, CSÉN munkacsoport vezető

2014 – SZÜLŐ_KÉP_MÁS_KÉP/P- AZ ELÉG JÓ „SZÜLŐ”_KÉPZŐ facilitatora

2014 – Családbarát Akadémia előadássorozat – mentális ismeretek a család témakörében

2014 – CSALÁDBARÁT AKADÉMIA megalapítója, vezetője

2012 – Mentális tanácsadó, egyéni ügyfelekkel

2010 – Egyéni és csoportos relaxáció

2009 – Önismereti csoportok vezetése

2006 – Egyéni vezetői coach

2006 – Kommunikációs és párkapcsolati tréning

2003 – Változás menedzsment tréning, időgazdálkodás tréning (döntéshozatal, problémamegoldás), stratégiai menedzsment

2002 – Vezető tréner, szervezetfejlesztés, kommunikációs tréning

Konferenciák

2016 – Összefogás a Gyermek és Családbarát Magyarországért – Családi Életre Nevelés
2017 – Újbuda Önkormányzat, Családbarát Újbuda – Család, mint védőfaktor
2017 – Összefogás a Gyermek és Családbarát Magyarországért – HISZÜK program
2017 – II. Boldogabb Családokért és Ifjúságért Konferencia – Mivel töltjük meg a frigyládát?
2017 – XX. Közösségi Pszichiátria, Addiktológiai és Mentálhigiénés Konferencia – A család közösségi traumái – a család, mint védőfaktor

Szervezeti tagságok

Egészség Porta Egyesület
Magyar Coaching-Pszichológiai Egyesület
Családtudományi Platform
Európai Családtudományi Társaság
Magyarországi Bálint Mihály Pszichoszomatikus Társaság
Magyar Pszichiátriai Társaság
Szervezetfejlesztők Magyarországi Társasága
Magyar Pszichodráma Egyesület
Integratív Pszichoterápiás Egyesület

Családbarát Akadémia, avagy családi együttélés művészete

Tekints be a Családbarát Akadémia előadásainak témáiba.

I. Blokk - Gyermeknevelés

  • A gyermekkor próbatételei
  • Már iskolás a gyermekem

II. Blokk - Családi krízisek

  • Amíg a halál el nem választ? – a családon belüli bántalmazásról /A családban szerzett lelki sérülések gyógyulása
  • Szexuális zaklatás / A családban szerzett lelki sérülések gyógyulása

III. Blokk - Elmúlás, veszteségek

  • Amikor a lélek megbetegít
  • Krónikus beteg a családban / Veszteségeink, gyásszal való megküzdés

IV. Blokk - Magány, együttélés, ünnepek

  • A magány tényleg az én hibám? / Lehet-e a családban magányosnak lenni?
  • Generációk találkozása / A szokások és hagyományok jelentősége /Családi történetek

V. Blokk - Újrakezdés, megújulás

  • Az újrakezdés útján / Újrakezdés kapcsolatainkban / Újrakezdés a munkahelyen
  • Újra párban

VI. Blokk - Konfliktuskezelés a családban

  • Együttélés kiskamasz gyermekünkkel / iskola fóbia
  • Jogos-e a harag, ha szeretjük egymást / A konfliktusmegoldás békés lehetőségei / negatív érzések kommunikálása

VII. Blokk - Érzelmeink

  • Érzelmek hullámvasútján
  • Tévedéseink tanulsága

VIII. Blokk - Családi változások

  • Szülők külön utakon / külön élve közösen gyermeket nevelve
  • A családi változások menedzselése / a patchwork családokról

IX. Blokk - Kilépés az életbe

  • Kilépés az otthon biztonságából a nagyvilágba /Élet a diploma után
  • Meddig tartozik a fiatal a családba és mikortól egyedülálló felnőtt / Két nem egy igen- a házasságkötésről

Elérhetőségeim